Gyengénlátó változat
 Nyomtatványok
 Közérdekű
 Hatósági nyilvántartások
 Rendezvények
 Gasztronómia
 E-mail

Szavazás

Hírek

 

Pályázati felhívás: lakhatási támogatások igényléséhez

 Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16-2017-00009 pályázathoz kapcsolódóan újabb felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére.
A pályázat keretén belül az Önkormányzat tulajdonában lévő 7 db ingatlan felújítása, átalakítása és részleges berendezése történt meg. E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázók egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatják meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetniük nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére kötelesek.

Állásajánlat: Igazgató (magasabb vezető)

 Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a „Pedagógusok új életpályájáról” szóló 2023. évi LII. törvény 37. § alapján pályázatot hirdet a Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény Igazgató (magasabb vezető) beosztás betöltésére.

Képviselő-testületi ülés 2024. május 09.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2024. május 09-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Hirdetmény óvodai jelentkezésre 2024-2025-ös nevelési évre

ÓVODAI BEIRATÁS IDŐPONTJA:

2024. április 29-30. közötti időtartam, naponta 09:00-16:00 óra között

 

HELYSZÍNE: 

Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény
Fülemüle Zöld Óvoda
(4440 Tiszavasvári, Ifjúság u. 8.)

 

Az óvoda felvételi körzete: Tiszavasvári Város közigazgatási területe.

Pályázati felhívás: Civil szervezetek támogatására 2024

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Humán Bizottsága pályázatot hirdet CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

MOHU: Információs pont Tiszavasváriban

  Értesítjük, hogy az NHSZ Zounok Zrt., mint a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. megbízott partnere 2024.április 1-jétől Önkormányzatuk területén hulladékszállítással kapcsolatos ügyek lebonyolítására INFORMÁCIÓS PONTOT üzemeltet havi 1 alkalommal.

 

Képviselő-testületi ülés 2024. március 27.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2024. március 27-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Tájékoztatás útlezárásról - Petőfi utca 2024.03.15.

Tisztelt Lakosság!

 

Az ivóvízellátás zavartalan biztosítása érdekében előre nem látható ideig lezárásra kerül a Petőfi út vízműteleppel párhuzamos útszakasza. Az útszakasz a vízműrendszer javítása miatt kerül zárásra.

 

Nyíregyháza felől a Petőfi utcával érintett ingatlanok megközelíthetőek, elkerülő útvonalként azonban jelenleg kérjük ne vegyék igénybe.

 

Amikor a lezárás feloldásra kerül ismét tájékoztatással élünk.

 

Megértésüket köszönjük!

TVÖ

Kérdőív: Helyi humán fejlesztések

 "2023. utolsó negyedévében a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a „Helyi humán fejlesztések" című TOP­ Plusz-3.1.3-23 kódszámú felhívás, melyre Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata pályamunkát kíván benyújtani.

 

Tájékoztatás Digitális tachográf kártya igénylésről

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Kormányhivatali Központi Időpontfoglaló Alkalmazás (KHKIA) használata Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében újabb lehetőséggel bővül. A KHKIA rendszer már eddig is lehetővé tetette az ügyfelek számára az egyes ügykörökre történő előzetes bejelentkezést és időpontfoglalást az előzetesen kijelölt földhivatali, egészségpénztári ügyfélszolgálatokon, valamint a közlekedésfelügyeleti ügyintézési pontokon.

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 202/2023. (VIII.3.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti a következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100%-os tulajdonában álló tiszavasvári nem lakott, beköltözhető lakásokat.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés 2024. február 15.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2024. február 15-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Kornisné Központ állásajánlatai

Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet:

 

- ápoló/gondozó

 

- családsegítő

 

- esetmenedzser

 

munkakörök ellátására.

Felkérés kérdőív kitöltésre: kerti lucfenyők pusztulása

A kerti lucfenyők pusztulása 2023-ban felgyorsult hazánkban. A Magyar Kutatási Hálózat debreceni Atommagkutató Intézetének klíma- és környezetkutatói tanulmányt készítenek, amely felhívja a figyelmet a klímaváltozás hazánkat is érintő gyors jelenségeire, hatásaira. A klímaváltozás negatív hatásai elleni védekezés vármegyénkben is kiemelt feladat.

Az Intézet munkatársai arra kérik a lakosságot, hogy segítsenek képet alkotni az elmúlt évben tapasztalható kerti lucfenyő pusztulásról egy három kérdéses kérdőív kitöltésével, amely mindössze fél percet vesz igénybe.

Rendelet-tervezet véleményezése

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete új rendeletet kíván alkotni az önkormányzat tulajdonát képező lakások és egyéb helyiségek bérletéről, elidegenítéséről.

A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény értelmében a rendelettervezetet véleményezheti a bérlők és bérbeadók érdekképviseleti szerve.

Állásajánlat: 1 fő angol nyelv - informatika szakos tanár

NYÍREGYHÁZI TANKERÜLETI KÖZPONT Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében 1 fő angol nyelv - informatika szakos tanár Munkakör/feladatkör betöltésére.

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés 2023. december 13.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2023. december 13-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 202/2023. (VIII.3.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti a következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100%-os tulajdonában álló tiszavasvári nem lakott, beköltözhető lakásokat.

Pályázati határidő: 2024. január 15. napja. A lakások megtekintésére előzetes időpont egyeztetést követően 2023. december 20. napjáig, valamint 2024. január 8-12. napja között van lehetőség.

A részletes pályázati kiírás letölthető: INNEN.

Helyi Választási Iroda 3-2023.(XI.24.) határozata

- 3/2023.(XI.24.) határozat Tiszavasvári Szavazóköreinek felülvizsgálatáról (Hatályon kívül helyezte az 5/2023. (XI.30.) HVI határozat Tiszavasvári szavazóköreinek felülvizsgálatáról)

Helyi Választási Iroda 2-2023.(XI.23.) határozata

 - 2/2023. (XI.23.) határozat Tiszavasvári egyéni választókerületeinek kialakításáról (Hatályon kívül helyezte a 4/2023. (XI.29.) HVI határozat Tiszavasvári egyéni választókerületeinek kialakításáról)

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 202/2023. (VIII.3.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti a következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100%-os tulajdonában álló tiszavasvári nem lakott, beköltözhető lakásokat.

 

A részletes pályázati kiírás letölthető: INNEN.

Pályázat: Bursa Hungarica 2024.

Tiszavasvári Város Önkormányzata a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együttműködve, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2024. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára:

 

- A tipusú pályázati kiírás

 

- B tipusú pályázati kiírás

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 293/2022. (XI.03.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlant. A részletes pályázati kiírás LETÖLTHETŐ INNEN.

Figyelem karácsonyi és tűzifa támogatás információk!

Tisztelt Tiszavasvári Nyugdíjasok!
Tisztelt Rászorulók!


A mindenki előtt ismert karácsonyi, nyugdíjas támogatás igénylési lehetőségei aktuálissá váltak önkormányzatunknál.
Az idei évben szeptember 15. és október 15. között beadott kérelemmel lehet igénybe venni ezen ellátási formát. A támogatás megítélése jövedelemfüggő.
Lehetőség van a továbbiakban is átutalással kérni a támogatás kifizetését.

Avarégetés - Kizárólag szabályozott keretek között!

  Az Országgyűlés ismételten felhatalmazást adott a helyi önkormányzat Képviselő-testületének az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítására.
A Képviselő-testület megalkotta az erre vonatkozó rendeleti szabályokat, mely alapján az avar és kerti hulladék égetése 2023. szeptember 30. napjától az alábbi szabályok betartásával lehetséges:..

Állásajánlat: Gépkocsivezető

 Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Gépkocsivezető munkakör betöltésére...

Pályázati felhívás: lakhatási támogatások igényléséhez

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázati felhívás: lakhatási támogatások igényléséhez

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: óvodapedagógus

TISZAVASVÁRI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében:

- 4 fő óvodapedagógus

- 4 fő óvodapedagógus

Felhívás: kötelező NTAK adatszolgáltatás

A Magyar Turisztikai Ügynökség Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ 2023. június 30. napján az alábbi tájékoztatást adta a települések jegyzőinek részére:

„A vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé. A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól szóló 255/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet értelmében a 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára lesz kötelező az NTAK adatszolgáltatás 2023. július 1-től, a 12 millió forint nettó árbevételt el nem érő szolgáltatók pedig mentesülnek a kötelezettség alól. A 12 millió forintot meghaladó, viszont a 100 millió forintot meg nem haladó 2022. évi nettó árbevétellel rendelkező vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői az eredetinél későbbi időpontban, 2024. január 1-jétől lesznek kötelesek az NTAK adatszolgáltatásra.

A részletes tájékoztató felhívás LETÖLTHETŐ INNEN.

Állásajánlat: 1 fő tanító

Nyíregyházi Tankerületi Központ Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében 1 fő tanító Munkakör/feladatkör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázati felhívás: lakhatási támogatások igényléséhez

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: kisgyermeknevelő

Tiszavasvári Bölcsőde pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében kisgyermeknevelő Munkakör/feladatkör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: óvodapedagógus

TISZAVASVÁRI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében:

 

- 4 fő óvodapedagógus

 

- 5 fő óvodapedagógus

Pályázati felhívás: lakhatási támogatások igényléséhez

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

TÁJÉKOZTATÓ FÖLDI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL

  Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A kezelés pontos időpontja: 2023. 06. 05. napján, napnyugta utáni órákban. Pótnapok: 2023. 06. 06-07. napjai, ugyanebben az időben...

ÉRTESÍTÉS FÖLDI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL

 Ezúton értesítjük, hogy az Önkormányzat illetékességi területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

 

A védekezés időpontja: 2023. 06. 05. napján, napnyugta utáni órákban.
Pótnapok: 2023. 06.06.-07. napjai, ugyanebben az időben.

Felhasználásra kerülő készítmény megnevezése:
Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer


Tiszavasvári, 2023. június 2.


Dr. Kórik Zsuzsanna sk.
jegyző

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 121/2023. (IV.27.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás LETÖLTHETŐ INNEN.

Pályázati felhívás: lakhatási támogatások igényléséhez

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés 2023. április 27.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2023. április 27-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

ÉRV ZRT. lakossági tájékoztató

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Tiszavasvári Város közigazgatási területén keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtését 2023. február 1. napjától a Tiszavasvári Város Önkormányzatával kötött közszolgáltatási szerződés alapján Társaságunk látja el.

Lakossági tájékoztató

a 2018. december 21. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról

 

Pályázati felhívás: lakhatási támogatások igényléséhez

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Tájékoztató Vágóhíd úti műfüves focipálya használatáról

 

Az elmúlt időszakok nem megfelelő használatai miatt a 4440 Tiszavasvári, Vágóhíd úti műfüves focipályát 2023. 03.23. naptól az alábbiakban van mód igénybe venni ingyenes használatra:

A Tiszavasvári Polgármesteri Hivatalban van lehetőség időpontot kérni a használatba vételre.

Az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. tájékoztatója

 

Beköszöntött a tavasz és ezzel egyidőben, megkezdődnek a kültéri munkák a kertekben, a földeken és a közterületeken egyaránt. Az esetlegesen nem kellő odafigyeléssel végzett munkákkal azonban megnő a gázvezetékek, és a villamos vezetékek megsértésének, rongálásának kockázata is, ami akár balesetveszélyes helyzetet is eredményezhet. Az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára és esetenként az előzetes közműegyeztetés szükségességére

 

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 293/2022. (XI.03.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás LETÖLTHETŐ INNEN.

Képviselő-testületi ülés 2023. március 02.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2023. március 2-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Pályázati felhívás: lakhatási támogatások 2023.02.23.

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2023. (II.23.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti a tulajdonában álló LDY-390 forgalmi rendszámú Skoda Octavia 1.6. személygépjárművet.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés 2023. február 23.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2023. február 23-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Képviselő-testületi ülés 2023. február 14.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2023. február 14-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Képviselő-testületi ülés 2023. január 26.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2023. január 26-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Lakossági tájékoztató: közvilágítás karbantartása

Tisztelt Tiszavasváriak!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a közvilágítási rendszer karbantartása a - beérkezett jelzéseket is figyelembe véve - Tiszavasvári Város Önkormányzata részéről megrendelésre került. A megbízott vállalkozó még ebben az évben elkezdi a hibák javítását, ahogy az időjárás engedi.

 

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 337/2022. (XII.15.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti a tulajdonában álló LDY-390 forgalmi rendszámú Skoda Octavia 1.6. személygépjárművet.

Képviselő-testületi ülés 2022. december 15.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. december 15-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS LAKHATÁSI TÁMOGATÁSOK IGÉNYLÉSÉHEZ

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. január 30.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés 2022. november 30.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. november 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Pályázati felhívás lakhatási támogatások igényléséhez

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 A pályázat benyújtásának határideje: 2022. december 9.

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Hideg és fagyveszély, szigeteljék a vízmérő aknákat

A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. felhívja Tisztelt Felhasználói figyelmét, hogy cselekedjenek időben, és kerüljék el a hideg hatására bekövetkező vízmérő-meghibásodás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező, magasabb vízdíjszámlának a költségeit...

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 293/2022. (XI.03.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás LETÖLTHETŐ INNEN.

Állásajánlat: mezőőr

Tiszavasvári Város Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Város Önkormányzata mezőőr munkakör betöltésére.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés 2022. november 03.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. november 03-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS LAKHATÁSI TÁMOGATÁSOK IGÉNYLÉSÉHEZ

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázat: Bursa Hungarica 2023.

Tiszavasvári Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2023. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára:

 

- A tipusú pályázati kiírás

 

- B tipusú pályázati kiírás

Pályázati felhívás: Lakhatási támogatás 2022.09.29.

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Katonai toborzás: Folyamatosan emelkedik a katonák fizetése

Bruttó 400 ezer forint – ennyit keres szeptembertől a legalacsonyabb rendfokozatú katona a Magyar Honvédségnél, ehhez általános iskolai végzettség is elég. A kormány célja, hogy a katonák érezzék az anyagi megbecsülést, ezért 2024-től újabb béremelést garantálnak számukra. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a témával kapcsolatban korábban többször kiemelte: a katonákra háruló felelősség, az áldozatvállalás és megnövekedett terhek anyagi kompenzálása – az erkölcsi megbecsülés mellett – a Kormány határozott szándéka

Népszámlálás, 2022: Feleljünk, egymásért!

Október 1-jén kezdődik hazánkban a Magyarország teljes népességére és az összes lakására kiterjedő népszámlálás. Az adatgyűjtés pontos és részletes képet ad a népesség számáról, demográfiai jellemzőiről, egészségi állapotáról, iskolázottságáról, foglalkoztatottságáról, nemzetiségi és vallási összetételéről, élet- és lakáskörülményeiről. A népszámláláson való részvételt a 2018. évi CI. törvény írja elő, eredményei mindannyiunk mindennapjait, jövőjét befolyásoló szociális és gazdasági döntések, országos, regionális és helyi fejlesztések alapjául szolgálnak.

Képviselő-testületi ülés 2022. szeptember 29.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. szeptember 29-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Lakossági barnakőszén mennyiség igény felmérés

Tisztelt Lakosság!


Ezúton tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy a Belügyminisztérium az önkormányzatok közreműködését kérte, a lakosság részéről jelentkező barnakőszén igények előzetes felmérésében.
Az igényfelmérés során az önkormányzatnak összesített adatokat szükséges rögzítenie az e célt szolgáló adatlapon, mely adatok az igényt jelző háztartások száma és a barnakőszén összesített mennyisége mázsában kifejezve.

Állásajánlat: óvodapedagógus

Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXlll. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az alábbi munkakörökben:

 

- 1 fő óvodapedagógus

 

- 3 fő óvodapedagógus

Pályázati felhívás: lakhatási támogatások igényléséhez

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie  nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Lakossági tájékoztatás szúnyoggyérítésről 2022.08.15.

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A kezelés pontos időpontja: 2022. augusztus 15. napján, napnyugta utáni órákban. Pótnapok: 2022. augusztus 16-17. napjai, ugyanebben az időben.


Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.

Értesítés méhészek részére szúnyoggyérítésről 2022.08.15.

 Ezúton értesítjük, hogy az Önkormányzat illetékességi területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A védekezés időpontja: 2022. augusztus 15. napján, napnyugta utáni órákban...

Felhívás: Jelentkezz szerződéses határvadásznak

A határvadász toborzással kapcsolatos részletes tájékoztatás (pályázati felhívás, plakát, jelentkezési feltételek, jelentkezési lap) letölthető INNEN.

Településünkön jelentkező veszélyforrások

Elkészült településünk veszélyelhárítási terve, melyben kiemelt szerepet kap a lakosság és anyagi javaink védelme.Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot a településünkön jelentkező veszélyeztető tényezőkről és az ellenük való védekezés lehetőségeiről, a követendő magatartási szabályokról.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS LAKHATÁSI TÁMOGATÁSOK IGÉNYLÉSÉHEZ

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.
E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles.

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Út-, és padka felújítási munkák

 Tájékoztatom a lakosságot, hogy az Út-, és padka felújítási munkák a következő utcákon folytatódnak: Deák Ferenc u., Mester u., Vasvári Pál (zsákutca), Szent István u., Hunyadi u., Iskola u., Egyház köz, Császár köz, Vasas u., Dr. Lévai Sándor u...

Út-, és padka felújítási munkák 2022. július második felében

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az Út-, és padka felújítási munkák a következő utcákon folytatódnak: Gyár u. (Bölcsődéhez vezető útszakasz), Kelp Ilona 8. felé vezető zsákutca, Fenyő u., Kőrösi Csoma Sándor u., Őz u., Katona József u., Erkel Ferenc u., Károly Róbert u., Gárdonyi Géza u...

Út-, és padka felújítási munkák 2022. július hónapban

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az Út-, és padka felújítási munkák 2022. július hónapban az ütemterv szerint az Egység, Szilágyi, Dózsa György, Kinizsi, Rákóczi és Aradi utcák aszfaltozásával folytatódik...

Rugalmas szolgálat, biztos jövedelem

Újra várják a jelentkezőket Önkéntes Katonai Szolgálatra a Magyar Honvédség toborzóirodáiban. A tavaly őszi pilot programba mintegy ötszázan kerültek be, többen azóta is a seregben szolgálnak...

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS LAKHATÁSI TÁMOGATÁSOK IGÉNYLÉSÉHEZ

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató lakhatási rendszer elnyerésére.E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázó egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatja meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetnie nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére köteles. A részletes pályázati kiírás MEGTEKINTHETŐ ITT.

Képviselő-testületi ülés: 2022. június 16.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. június 16-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Állásajánlat: 1 fő gyógypedagógus

Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő gyógypedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Lakossági tájékoztatás út-, és padka felújítási munkákról

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az út-, és padka felújítási munkák 2022. június 13-ával elkezdődnek.

Az ütemterv szerint a Hősök utcával, az Arany János utcával és az Ifjúság utcával indul a felújítás. A további ütemezésről folyamatosan tájékoztatni fogjuk a lakosságot a www.tiszavasvari.hu honlapon és az önkormányzat Facebook oldalán.

 

Kérjük szíves türelmüket és megértésüket a felújítással járó korlátozások, lezárások miatt.

TVÖ

Állásajánlat: óvodapedagógus és dajka

Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXlll. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az alábbi munkakörökben:

 

- 3 fő óvodapedagógus

 

- 1 fő óvodapedagógus

 

- 1 fő dajka

Tájékoztatás forgalmi rend változásról: Adria utca

Tájékoztatom a lakosságot, hogy piacnapokon (vasárnap) az Adria utca Hársfa u. – Vágóhíd u. közötti szakaszán ideiglenes forgalomszabályozás lép életbe 2022. június 5. napjától 2022. augusztus 7. napjáig, a közlekedés biztonságának elősegítése érdekében, tekintettel a strandszezon által megnövekedett forgalomra...
 

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény meghosszabbítása

 

Tájékoztatás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság és hátrányos/halmozottan hátrányos helyzet megállapításának tárgyában...

Pályázati felhívás: Ösztönző támogatások igényléséhez

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16-2017-00009 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé (továbbiakban: Felhívás) a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető IDE KATTINTVA.

Üveghulladék leadási lehetőség: 2022. május 23-29.

 

Tisztelt Tiszavasvári Lakosság!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Észak- Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel való sikeres önkormányzati együttműködés eredményeképpen újból lehetőségünk nyílik a lakosságnál keletkező kiselejtezett üveghulladékok összegyűjtésére településünkön...

Elektronikai hulladék leadási lehetőség: 2022. május 28.

 

Tisztelt Tiszavasvári Lakosság!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Észak- Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel való sikeres önkormányzati együttműködés eredményeképpen újból lehetőségünk nyílik a lakosságnál keletkező kiselejtezett elektronikai hulladékok összegyűjtésére településünkön...

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 112/2022. (IV.28.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás LETÖLTHETŐ INNEN.

Képviselő-testületi ülés 2022. április 28.

 

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete
2022. április 28-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Állásajánlat: 1 fő óvodapedagógus

Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXlll. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény 1 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 65/2022. (II.24.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás megtekinthető IDE kattintva.

Képviselő-testületi ülés 2022. február 24.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. február 24-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Állásajánlat: 1 fő tanító és 1 fő matematika tanár

 

Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola:

 

- 1 fő tanító

 

- 1 fő matematika-bármely szakos tanár

 

munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető a LINK-ekre kattintva.

 

 

Pályázati felhívás: Civil Szervezetek Támogatására

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Humán Bizottsága pályázatot hirdet CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA.

A pályázat célja, pályázók köre: A Tiszavasvári székhellyel bejegyzett civil szervezeteknek Tiszavasváriban tartandó nyilvános kulturális, sport, egészségügyi és ifjúsági programjaikkal és rendezvényeikkel kapcsolatos kiadásaik fedezete, valamint működési, felhalmozási célú támogatása amennyiben az közfeladat ellátását segíti.

 

 
Képviselő-testületi ülés 2022. január 27.

 

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2022. január 27-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Továbbtanulás: Tiszt és altisztjelöltként, anyagilag függetlenül

Sok fiatal számára fontos, hogy független legyen a szüleitől, de főiskolásként vagy ötödévesként ez nem mindig könnyű feladat. Ha valaki a katonai hivatás mellett dönt, már a tanulmányai alatt is fizetést kap – ez igaz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) megvalósuló tisztképzésre és az Acélkocka Altisztképzési Rendszerre is.

Állásajánlat: gondozó-ápoló

A Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet gondozó/ápoló munkakör ellátására...

Állásajánlat: 1 fő tanító

Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő tanító munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos intézkedések 2022.01.10.

 

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Állásajánlat: 1 fő óvodapedagógus

Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXlll. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény4 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

NYÍRSÉGVÍZ Zrt. tájékoztatás-közérdekű üzemeltető kijelölési eljárás

 

A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. tájékoztatja tisztelt felhasználóit, hogy 2022. január 1-től a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (1054 Budapest, BajcsyZsilinszky út 52.,) által - hivatalból indított - közérdekű üzemeltető kijelölési eljárás keretében a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. végzi a korábban Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. (HBVSZ Zrt.) által ellátott Tiszavasvári, Szorgalmatos, Polgár, Hajdúdorog települések víziközműveinek üzemeltetését.

Városfejlesztési kérdőív - Kérjük Ön is töltse ki!

 

https://forms.gle/1oZffKhHWPdnyZ5j7

 

Válaszaival a település fejlesztési terveinek megalapozásához, valamint a közösség és a település fejlődése szempontjából fontos és lényeges tevékenységek megvalósulásához járulhat hozzá.

Képviselő-testületi ülés 2021. december 16.

 

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. december 16-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Baromfitartók figyelmébe!

Felhívom a baromfitartó gazdák figyelmét, hogy a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződés kockázatának csökkentése érdekében Magyarország magas kockázatúnak azonosított megyéi esetében, többek között Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén található valamennyi állattartóra vonatkozóan az Országos Főállatorvos azonnali hatállyal elrendelte a baromfik zártan tartását...

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2021. (XI.29.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlant. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 126/2021. (XI.29.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés: 2021. november 29.

 

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. november 29-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Ismét lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni

 

Ismét Önkéntes Katonai Szolgálatra várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség. Elsősorban azok érdeklődésére számítanak, akik nem jutottak be idén főiskolára, egyetemre vagy a tanulmányaikat valamiért el kellett halasztaniuk. A jelentkezés rajtuk kívül is mindenki előtt nyitva áll, aki még nincs 65 éves, büntetlen előéletű, rendelkezik bejelentett magyar lakcímmel és legalább általános iskolai végzettséggel. Az alapképzés 2022. január 05-én indul.

Képviselő-testületi ülés: 2021. november 15.

 

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. november 15-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Rágcsálóirtás volt Tiszavasváriban

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2021. 19-20-21. napokon vállalkozói közreműködéssel Tiszavasvári Város Önkormányzata – jogszabályi kötelezettségének eleget téve – rágcsálómentesítési feladatot végeztetett el Tiszavasvári Város közigazgatási területén.
A rágcsálóirtást az idei évben második alkalommal a NYÍR-SOLÁR Kft. az önkormányzattal kötött vállalkozási szerződés alapján teljesítette.

Hirdetmény: Vendéglátó üzletek NTAK regisztrációjáról

 

A 2021. augusztus 19. napján hatályba lépett vonatkozó jogszabály értelmében minden hazai vendéglátó üzlet üzemeltetője köteles a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (a továbbiakban: NTAK) üzemeltetője által e célra működtetett elektronikus felületen a regisztrációt elvégezni, az adatszolgáltatásra kötelezett vendéglátó üzletek pedig kötelesek ott – a vendéglátó szoftver alkalmazásával – napi szinten adatot szolgáltatni...

Képviselő-testületi ülés: 2021. október 19.

 

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. október 19-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

A tél veszélyei

A hideg idő beköszöntével a hőmérséklet jelentősen fagypont alá süllyed. A zord időjárás következtében sok embert fenyeget a kihűlés veszélye, amely nemcsak éjszaka következhet be.A legnagyobb veszélyben az utcán, fedél nélkül élők vannak. Fokozott figyelmet kell fordítani azokra az emberekre is, akik egyedül élnek, életkoruk vagy egészségügyi állapotuk miatt nem tudják befűteni a lakásukat. A kihűlés következtében beálló fagyhalál megelőzhető. A tragédiák megelőzése összefogást igényel, amelyben kiemelkedő szerepe a családnak és a lakókörnyezetnek.

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 76/2021. (IX.30.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlanokat. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázat: Bursa Hungarica 2022.

Tiszavasvári Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2022. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára:

 

- A tipusú pályázati kiírás

 

- B tipusú pályázati kiírás

 
Képviselő-testületi ülés: 2021. szeptember 30.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. szeptember 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Képviselő-testületi ülés: 2021. szeptember 15.

 

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. szeptember 15-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Változás a Piac működésében- Ideiglenes útlezárások

 PARKOLÁS PIAC NAPOKON: Az autóval érkezők számára a parkolás a Hivatal épülete előtt, illetve az épület mögött, valamint az Ady E. u. 8. szám előtti és a Kossuth u. 1. sz. alatti társasház mögött található parkolókban megoldható.

A Zöld város projekt megvalósítási szakaszba lépett. A városközpont fejlesztés egyik lépése a piac lefedése, 86 fős parkoló kiépítése a strand felé vezető úton, műfüves focipálya létesítése kiszolgáló épülettel a jelenlegi közmunka telephely helyén, a vágóhíd úton...

Állásajánlat: Intézményvezető (magasabb vezető)

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Bölcsőde Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2021. (VII.29.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti az üdülőtelepen lévő következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári ingatlant. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázati felhívás: Nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárásra

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2021. (VII.29.) Kt. sz. határozata alapján Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti a következő Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári üres lakásokat. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés: 2021. június 29.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2021. július 29-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Állásajánlat: 1 fő tanító

Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő tanító munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: 1 fő matematika-bármely szakos tanár

Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő matematika-bármely szakos tanár munkakör betöltésére. Arészletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Lakossági tájékoztatás: tereprally teszt

 Tisztelt Lakosság!

A Garilla Racing Kft. (8200 Veszprém, Házgyári út 1.) 2021. július 8. csütörtök 10:00-15:00-ig - Tereprally tesztet tart az alábbi linken található nyomvonal használatával:..

Állásajánlat: 4 fő óvodapedagógus

Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXlll. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai lntézmény4 fő óvodapedagógus
munkakör betöltésére.

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: 1 fő angol-bármely szakos tanár

Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő angol-bármely szakos tanár munkakör betöltésére.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

A Magyar Honvédség oltóbuszai Tiszavasváriban

 

2021. június 7-én hétfőn Tiszavasváriban a Szabadság téren 8-16 óra között (az Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár – Találkozások Háza előtti tér) várja az oltást felvenni kívánókat a Mobil Oltópont...

Álláslehetőségek a Tiszavasvári Kabay János Általános Iskolában

 

Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola:

 

- 1 fő tanító

 

- 1 fő angol-bármely szakos tanár

 

- 1 fő matematika-kémia szakos tanár

 

munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető a linkekre kattintva.

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos intézkedések 2021.05.11.

 

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Pályázati felhívás: ösztönző támogatások igényléséhez

 

Önkormányzatunk az EFOP-1.2.11-16-2017-00009 kódszámú „Esély és Otthon – Mindkettő lehetséges! Komplex beavatkozások megvalósítása a fiatalok elvándorlásának megakadályozása érdekében Tiszavasváriban” pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. A város 69.312.000 Ft-ot nyert ösztönző támogatásokra pályázati forrásból az eredményesen pályázó 18 és 35. év közötti hiányszakmával és tiszavasvári munkahellyel rendelkező lakosoknak...

Állásajánlat: gazdasági vezető

Tiszavasvári Város Polgármestere a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ gazdasági vezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető IDE KATTINTVA.

Katonai toborzás: speciális önkéntes területvédelmi tartalékos

 A kormány által indított gazdaságvédelmi akcióterv munkahelyteremtési intézkedéseihez a Magyar Honvédség is csatlakozott. A honvédség az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatója, így számunkra egyértelmű volt, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerepet vállaljunk, akár több ezer fő foglalkoztatásával. Ennek eredményeként egy új, speciális önkéntes területvédelmi tartalékos (SÖTT) katonai szolgálati forma bevezetésére került sor...

 

Tájékoztatás: Gátfelhajtási engedély kiváltása

 Ezúton tájékoztatjuk, és egyben értesítjük Önöket, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművel kötött együttműködési megállapodás alapján 2021. január 1-től a Nyugati főcsatorna használatához, továbbá a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatósággal kötött együttműködési megállapodás alapján 2021. március 1-től a Tisza-tó teljes területére („Kék típusú), valamint a KÖTIVIZIG kezelésében lévő további védtöltésekre érvényes („Sárga" típusú) Töltésközlekedési (Gátfelhajtási) engedélyek elektronikus úton vásárolhatók meg...

Felhívás méhészeknek 2021.03.25.

 Tájékoztatom a Tiszavasvári Város közigazgatási területén gazdálkodó méhészeket, hogy 2021. március 29. – 2021 május 12. között a Pályavasúti Területi Igazgatóság a Debrecen és területi egységein vegyszeres gyomirtási munkákat végeznek...

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Rókák veszettség elleni immunizálása miatt ebzárlat és legeltetési tilalom elrendelése 2021. március 29.- 2021. április 18. közötti időszakban. A határozat megtekinthető IDE KATTINTVA.

Eon tájékoztatás üzemszünetről

 Szolgáltatásaink kiváló minősége és a biztonságos ellátás érdekében folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű fejlesztések elvégzéséhez elengedhetetlen a szolgáltatás időszakos szüneteltetése. Ezért a településükön áramszünet várható a következő időszakban:...

Tájékoztatás orvosi ügyeleti ellátással kapcsolatban

  A Rojkó – Med Kft. közleménye az ügyeleti ellátással kapcsolatban:

A központi orvosi ügyelet fő feladata: alapszintű sürgősségi orvosi ellátás biztosítása. Ez annyit jelent, hogy az ügyeleti ellátás sürgős szükség esetén vehető igénybe és nem helyettesíti a háziorvosi rendeléseket!
A sürgős szükség körébe tartozó esetek körét az 52/2006.(XII.28.) Eüm. Rendelet is meghatározza, melyek ellátásának a központi orvosi ügyelet is eleget tesz...

Tájékoztató: szabadtéri tüzek megelőzése

 Megkezdődtek a kerti munkálatok, várhatóan megszaporodnak a szabadtéri tüzek is – hívja fel a figyelmet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, amely azt is kiemelt feladatának tartja, hogy a lakosságot minél szélesebb körben tájékoztassa a szabadtéri égetés szabályainak változásáról...

1-es számú gyermek háziorvosi körzetbe tartozó betegek részére!


TÁJÉKOZTATÁS: 1-es számú gyermek háziorvosi körzetbe (korábban Dr. Nyáguly István körzete) tartozó betegek részére.

2021.03.01.-től Dr. Mérnyi Ágnes rendel a központi rendelőben (Tiszavasvári, Kossuth utca 4.)...

Nyugati főcsatorna használatához szükséges Gátfelhajtási engedélyek kiváltásával kapcsolatos tájékoztatás

 

Ezúton tájékoztatjuk, és egyben értesítjük Önöket, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművel kötött együttműködési megállapodás alapján 2021. január 1-től a Nyugati főcsatorna használatához szükséges Gátfelhajtási engedélyek (Gátközlekedési engedélyek) kizárólagosan az alábbiak szerint vásárolhatók meg...

Állásajánlat: 1 fő tanító

Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő tanító munkakör betöltésére. A részeltes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos intézkedések 2021.01.12.

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Állásajánlat: 1 fő óvodapedagógus

Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálata 2020.

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programjának (HEP) 2018-2023 felülvizsgálatával kapcsolatos anyagok letöltehetőek: INNEN.

Légy a lakhelyed biztonságának záloga

 

A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszere 2012 óta jelentős fejlesztésen ment keresztül. Akik megtalálták a hivatásukat, de érdekli őket a honvédelem ügye, több tartalékos szolgálatforma közül is választhatnak, melyek jól összeilleszthetők a munkával vagy a tanulással...

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos intézkedések 2020.12.09.

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos intézkedések 2020.11.13.

 

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Állásajánlat: takarító (Városi Sportcsarnok)

Városi Kincstár Tiszavasvári a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Sportcsarnok Takarító munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázati felhívás: ösztönző támogatások igényléséhez

 Önkormányzatunk az EFOP-1.2.11-16-2017-00009 kódszámú „Esély és Otthon – Mindkettő lehetséges! Komplex beavatkozások megvalósítása a fiatalok elvándorlásának megakadályozása érdekében Tiszavasváriban” pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. A város 69.312.000 Ft-ot nyert ösztönző támogatásokra pályázati forrásból az eredményesen pályázó 18 és 35. év közötti hiányszakmával és tiszavasvári munkahellyel rendelkező lakosoknak...

Képviselő-testületi ülés: 2020. október 29.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. október 29-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Lakossági tájékoztatás a Bölcsőde nyitvatartásáról

A tiszavasvári bölcsőde 2020. Október 26. napjától előre meg nem határozható ideig a dolgozói állomány többségét érintő megbetegedések és ezen belül az eddigi igazolt covid tesztek miatt nem tudja fogadni a gyermekeket. A megbetegedés olyan mértékben érinti a dolgozói állományt, hogy az jelenleg működésképtelenné teszi az intézményt. Az illetékes tisztifőorvos a járványügyi helyzetre tekintettel kötelező, illetve tiltó határozatot adhat ki covid megbetegedés miatt, így a beteg személy karanténba kerül...

Állásajánlat: 2 fő esetmenedzser

 Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Család- és gyermekjóléti központ 2 fő Esetmenedzser munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Ebzárlat és legeltetési tilalom 2020. október 6.- 2020. október 26.

 

A megyei főállatorvos 2020. október 6.- 2020. október 26. közötti időszakban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes területére ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el. A határozat megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés: 2020. október 9.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. október 9-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Álláslehetőség: 1 fő biológia-bármely szakos tanár

 

A Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 1 fő biológia-bármely szakos tanár munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázat: Bursa Hungarica 2021

Tiszavasvári Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2021. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2020/2021. tanév második és a 2021/2022. tanév első félévére vonatkozóan :

 

- A tipusú pályázati kiírás

 

- B tipusú pályázati kiírás

Október 15-től igényelhető a nyugdíjasok karácsonyi támogatása

 

A kérelem beadásának a napján, az a tiszavasvári lakos, aki betölti a 65. életévét, karácsonyi, egyszeri támogatást igényelhet az önkormányzattól.
A kérelem benyújtására a Polgármesteri Hivatal 5. sz. ügyfélablakánál, a kihelyezett gyűjtődobozba bedobva, vagy az igazgatas@tiszavasvari.hu email címen van lehetőség október 15-től november 15. napjáig.

 

A szükséges nyomtatványok letölthetők ITT.

Pályázati felhívás: önkormányzati ingatlan bérbeadása

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló tiszavasvári 2448/10 helyrajzi számú, valóságban a Tiszavasvári, Gépállomás u. 3. sz. alatti ingatlan nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő bérbe adása. A részletes pályázati felhívás megtekinthető ITT.

Fertőtlenítés a Központi Orvosi Rendelőben!

 

 A COVID–19 betegséget okozó koronavírus vírusfertőzésveszély miatt a megszokottnál nagyobb figyelmet fordít Tiszavasvári Város Önkormányzata az intézményi takarításra, és fertőtlenítése. Az Önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a közintézmények épületeit belülről ózongáz használatával fertőtlenítse. A fertőtlenítéseket az Önkormányzat folyamatos jelleggel végzi a közintézményekben (pl.: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal, Központi Orvosi Rendelő, Találkozások Háza)...

Képviselő-testületi ülés: 2020. szeptember 24.

 

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. szeptember 24-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Ebbefogás, rágcsálóirtás volt Tiszavasváriban

 

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2020. szeptember 21-23. napokon vállalkozói közreműködéssel Tiszavasvári Város Önkormányzata – jogszabályi kötelezettségének eleget téve – rágcsálóirtást, szeptember 2-án pedig a kóbor ebek befogását végeztette el Tiszavasvári Város közigazgatási területén...

Ebösszeírás 2020.

TISZTELT TISZAVASVÁRI EBTARTÓK!

 

Tiszavasvári Város közigazgatási területén az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B. §-ában foglalt kötelezettségnek eleget téve. 2020. október 15. – 2020. november 30. között ebösszeírásra kerül sor...

Október 1-jétől tűzifa támogatás igényelhető az önkormányzattól

 

A Polgármesteri Hivatal 5. sz. ügyfélablakánál, a kihelyezett gyűjtődobozba bedobva, vagy az igazgatas@tiszavasvari.hu email címen lehet leadni a kérelmeket tűzifa támogatáshoz október 1-jétől november 15-ig. Ezen rendkívüli települési támogatás kérelem évente egyszer nyújtható be az önkormányzathoz. Igénylése jövedelem függő.

KSH mezőgazdasági összeírás: Agrárcenzus, 2020

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ország valamennyi településére kiterjedő, általános mezőgazdasági összeírást hajt végre, „Agrárcenzus, 2020” elnevezéssel.

Június 30-án zárult az Agrárcenzus, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírásának első szakasza. Azokat, akiknek nem volt lehetőségük, vagy nem éltek a lehetőséggel, összeírók fogják felkeresni szeptember 19. és november 22. között. 
 
A felvétel részleteiről a www.ksh.hu/mezogazdasagi_osszeirasok oldal nyújt további tájékoztatást.

 

Állásajánlat: gazdasági vezető (magasabb vezető)

 

Tiszavasvári Város Polgármestere a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár Tiszavasvári gazdasági vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Tájékoztatás helyi iparűzési adóról

Tájékoztatjuk helyi iparűzési adóban érintett Adózóinkat, hogy - a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló - 140/2020.(IV.21.) Korm. rendelet alapján a 2020. április 22-én, vagy azt követően beérkezett (postai benyújtás esetén postára adott), már feldolgozott iparűzési adó bevallások esetében a lekönyvelt pozitív adókülönbözetek fizetési határideje 2020. június 02-ről 2020. szeptember 30-ra módosult...

Pályázati felhívás: Lakhatási támogatások igényléséhez

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan újabb felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. A pályázat keretén belül Az Önkormányzat tulajdonában lévő 7 db ingatlan felújítása, átalakítása, részleges berendezése megtörtént. A 7 lakásból 6 db már kiadásra került, jelen felhívás keretében a fennmaradó 1 lakásra lehet pályázni...

Képviselő-testületi ülés: 2020. július 30.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. július 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Állásajánlat: étkezési nyilvántartó

Városi Kincstár - Tiszavasvári a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Étkezési nyilvántartó munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Szemétszállítási Díjkedvezmény 2021.

 A Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról szóló 26/2014. (VIII. 4.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Rendelet) határozza meg a hulladékszállítási díjkedvezményre való jogosultság feltételeit...

Állásajánlat: 2 fő óvodapedagógus

Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 2 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére.

A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT

Módosított vasúti menetrend (Debrecen-Tiszalök)

 

Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 2020. július 30-tól augusztus 30-ig Debrecen - Tócóvölgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 109 Debrecen - Tiszalök vasútvonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A részletes tájékozatatás letölthető: INNEN.

Lakossági tájékoztatás szúnyoggyérítésről

 

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ megbízásából a Serocor Konzorcium településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítést végez, melynek időpontja: 2020.07.17. napján, napnyugta utáni órákban.

Rossz idő esetén a védekezés 2020. 07.18. vagy 07.19. napján, ugyanebben az időben kerül elvégzésre...

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos intézkedések 2020.06.30.

 

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Az Élelmiszerbank pályázati felhívása szervezetek részére

 Az Élelmiszerbank pályázatot hirdet Budapest XVII. kerületi raktárába érkező tartós és friss élelmiszer átvételére. Az együttműködés keretében a nyertes szervezet évente kb. négyszer vehet át tartós és/vagy friss élelmiszert az Élelmiszerbank raktárából, az oda beérkezett áru mennyiségétől és összetételétől függően.
Kizárólag olyan szervezetek jelentkezhetnek, amelyek szociális vagy integráló munkát végeznek.

Pályázati felhívás: Lakhatási támogatások igényléséhez

  Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan újabb felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére.

A pályázat keretén belül Az Önkormányzat tulajdonában lévő 7 db ingatlan felújítása, átalakítása megtörtént, a részleges berendezése jelenleg is folyamatban van. A 7 lakásból 4 db már kiadásra került, jelen felhívás keretében a fennmaradó 3 lakásra lehet pályázni.

Tájékoztató: vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról

 

A 2018. december 21. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról szóló részletes tájékoztató letölthető INNEN.

Állásajánlat: karbantartó (Városi Sportpálya)

Városi Kincstár - Tiszavasvári  a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Városi Sportpálya Karbantartó munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: karbantartó (Városi Sportcsarnok)

Városi Kincstár - Tiszavasvári  a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Városi Sportcsarnok Karbantartó munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Tájékoztatás: Termelői kosár

  Tisztelt Termelők!
A koronavírus terjedése miatt kialakult helyzet, a korlátozó illetve megelőző intézkedések miatt, az agrárszektor piaci lehetőségei beszűkültek, a piacok bezárása következtében a termelők részben vagy egészében elveszítették termékeik piacát.

A fenti negatív tendenciák megállítása és a piaci kereslet és kínálat összekapcsolása érdekében az Agrárminisztérium, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) bevonásával egy országos internetes platform elindításával kívánja segíteni hosszútávon az értékesítést.

A járványügyi helyzetben is folyamatos a toborzás

A Magyar Honvédség a koronavírus járvány miatt egyik napról a másikra munkájukat vesztett embereknek is szeretne alternatívát kínálni.

A kialakult gazdasági helyzetben sok ember megélhetése került veszélybe. A honvédség őket is szeretné megszólítani, biztos megélhetést és kiszámítható pályaképet kínálva számukra...

Pályázati felhívás: Ösztönző támogatások igényléséhez

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. Jelen pályázati felhívás a fiatalok ösztönző és lakhatási támogatásairól szóló Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2020.(II.28.) önkormányzati rendeletén alapul.


A részletes pályázati felhívás letölthető INNEN.

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos intézkedések 2020.04.20.

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Adománygyűjtés kórházaknak: virtuális kézilabda torna

Tisztelt Sportbarátok, kézilabdát szerető Mindenki!

 

A tiszavasvári Nomád Harcosok szurkolói csoportosulás, egyeztetve a TSE szakosztályával, egy Április végi virtuális, 5 csapatos, jótékonysági kézilabda tornát kíván lebonyolítani.

 

A mérkőzések időpontja :
- 2020.04.25 Szombat, és
- 2020.04.26 Vasárnap

 

A tornára a megkeresett Csapatok mind egytől egyig pozitívan reagáltak, így a torna mindenképp lebonyolításra kerül!

 

Szeretnénk Mindenkit arra kérni, hogy lehetőségeihez mérten, támogassa "jelenlétével" ezt a fajta kezdeményezést!

Tájékoztató csípőszúnyog irtás módszereiről

 A Nemzeti Népegészségügyi Központ szervezett szúnyogirtással kapcsolatos tájékoztatása letölthető INNEN.

Állásajánlat: könyvelő

 Városi Kincstár - Tiszavasvári a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Könyvelő munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Tájékoztató: kutak engedélyeztetéséről

A 2018. december 21. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról szóló tájékoztató letölthető INNEN.

Képviselő-testületi ülés: 2020. március 31.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. március 31-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

NAK tájékoztató: egységes kérelmek benyújtása

  Tisztelt Tagunk!


Köszönjük, hogy munkájával továbbra is támogatja a társadalmat, még ebben a mindannyiunk számára nehéz helyzetben is! Falugazdászaink mindent elkövetnek azért, hogy továbbra is zökkenőmentessé tegyék az ügyintézést és maximális támogatást nyújtsanak tagjainknak.

Tudjuk, hogy az egységes kérelmek benyújtása kiemelten fontos mind az Önök, mind a Kamara számára, ezért igyekszünk minden lehetséges formában segítséget adni az ügyintézés során.

A kormány kijárási korlátozást vezet be

Kijárási korlátozást vezettek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni.

 

A korlátozás részletei megtalálhatóak a mellékelt kormányrendeletben.

Kormányhivatal ügyfélfogadás

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal közleménye a kormányhivatal ügyfélfogadásáról elérhető a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal honlapján is, amely a http://www.kormanyhivatal.hu/hu/szabolcs-szatmar-bereg/hirek/kizarolag-idopontfoglalassal-tortenik-az-ugyintezes-a-kormanyhivatali-ugyfelszolgalatokon-az-elkeszult-okmanyokat-postan-kezbesitik-nem-kozlekednek-a-mobilizalt-kormanyablakok 

linken érhető el. 
Afrikai sertés pestissel kapcsolatos intézkedések 2020.03.16.

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Állásajánlat: Intézményvezető (magasabb vezető)

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
a Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Intézményvezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés: 2020. március 5.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. március 5-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Pályázati felhívás: ingatlan értékesítés

Tiszavasvári Város Önkormányzata tulajdonában lévő tiszavasvári 1549/1/A/1 helyrajzi számú, a valóságban a Tiszavasvári, Vasvári P. u. 110/A. sz. alatti társasházi lakás értékesítésére vonatkozó pályázati kiírásáról szóló 21/2020.(I.30.) Kt. számú határozata alapján nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló, tiszavasvári 1549/1/A/1 helyrajzi számú, a valóságban a Tiszavasvári, Vasvári P. u. 110/A. sz. alatti társasházi lakást. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázati felhívás: föld haszonbérbe adás

Tiszavasvári Város Önkormányzatának 100%-os tulajdonában álló ingatlanok nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő haszonbérbe adásával kapcsolatok pályázati felhívások megtekinthetőek a linkre kattintva.

Lehetőségek a Honvédségnél

Több mint 15 év telt el azóta, hogy hazánkban felfüggesztették a sorkatonaságot, és mára a kötelező behívást teljes mértékben felváltotta az önkéntes alapon működő felvételi eljárás.
Az érdeklődők jelentkezhetnek hivatásos, szerződéses és tartalékos katonai szolgálatra. A Magyar Honvédség a biztos munkahely mellett folyamatos képzési lehetőségeket nyújt, illetve lehetőség van a meglévő munkahely vagy folyamatban lévő tanulmányok mellett tartalékos szolgálat vállalására is...

Képviselő-testületi ülés: 2020. február 27.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. február 27-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Tájékoztató pályázati felhívásról

Tiszavasvári Város Önkormányzata nyilvános licittárgyalás keretében történő értékesítésre meghirdeti a tulajdonában álló Tiszavasvári, Vasvári P. u. 110/A. sz. alatti tetőteres,1+2 fél szobás, 72 m2 nagyságú, komfortos társasházi lakást.
Induló licitár az ingatlan forgalmi értéke, azaz 6.133.710 Ft...

Polgármesteri beszámoló: 2020. január

 A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.

Pályázati felhívás: Lakhatási támogatások igényléséhez

 Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan újabb felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére.

A pályázat keretén belül Az Önkormányzat tulajdonában lévő 4 db ingatlan felújítása, átalakítása megtörtént, a részleges berendezése jelenleg is folyamatban van.

E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani, ugyanis a nyertes pályázók egy felújított és részben berendezett lakás használati jogát kaphatják meg maximum 2 éves határozott időtartamra, azzal hogy bérleti díjat fizetniük nem kell, csupán a rezsiköltség és egyéb költségek (pl.: közös költség) megfizetésére kötelesek...

Képviselő-testületi ülés: 2020. január 30.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2020. január 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Változás a téli szünidei étkeztetés napjaiban!


Előzetes tájékoztatások alapján a téli szünetben, ami 2019. december 21.-2020. január 5. napjáig tart, 7 napon az önkormányzatoknak a rászoruló gyermekek részére szünidei étkeztetést kellett volna biztosítani.
A Magyar Államkincstár 2019. december 13-án megküldött tájékoztatója alapján a települési önkormányzatoknak a 2019. évi téli szünidőben a szünidei gyermekétkeztetést 5 munkanapon kell biztosítaniuk...

Tájékoztatás csendháborítással kapcsolatban

 Egyre több lakossági panasz érkezik a Polgármesteri Hivatalba csendháborítás témakörében, így ezzel kapcsolatban a Tisztelt Lakosságot az alábbiakról tájékoztatom:...

Képviselő-testületi ülés: 2019. december 16.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. december 16-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Tájékoztató tankötelezettség jogszabályi változásokkal kapcsolatban

 

A tanköteles korú gyermek további egy nevelési évig óvodában történő részvétele kérdésében 2020. január 1-jétől az Oktatási Hivatal fog döntést hozni.
Az eljárás a szülő kérelmére indul, hiszen a szülő az, aki bármilyen indokból úgy véli, hogy gyermeke számára az iskola megkezdése még nem indokolt, nem célszerű. A kérelemben bármilyen releváns indok leírható, így a szülő leírhatja, miért, milyen okból kérelmezi a felmentést, milyen körülmény, állapot, tény teszi azt indokolttá...

Pályázati lehetőség: fiatalok lakhatásának támogatása

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan újabb felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére.
A pályázat keretén belül Az Önkormányzat tulajdonában lévő 7 db ingatlan felújítása, átalakítása megtörtént, a berendezése jelenleg is folyamatban van. E támogatási formával a 18-35 év közötti fiatalok lakhatásához van lehetőség segítséget nyújtani... 

Állásajánlat: gazdasági vezető

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Költségvetési és Adóigazgatási Osztály gazdasági vezető munkakör betöltésére. Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Tiszavasvári Trt véleményezési dokumentáció

 Tiszavasvári Város Településrendezési Terv dokumentációja letölthető INNEN.

Képviselő-testületi ülés: 2019. november 28.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. november 28-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

KSH mezőgazdasági összeírás

A Központi Statisztikai Hivatal TISZAVASVÁRI településen kötelező adatszolgáltatáson alapuló mezőgazdasági összeírást hajt végre. A felvétel Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) szerinti nyilvántartási száma: 2219; megnevezése: EGYÉNI GAZDASÁGOK DECEMBERI ÖSSZEÍRÁSA, 2019. Az összeírók NOVEMBER 25-E ÉS DECEMBER 15-E között keresik fel a mintába került, a webes önkitöltéssel nem élő háztartásokat...

Képviselő-testületi ülés: 2019. november 14.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. november 14-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Tüdőszűrés Tiszavasváriban 2019.11.18.-2019.11.29.

 Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2019. november 18. – 2019. november 29. között tüdőszűrést tartunk...

Állásajánlat: esetmenedzser

Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Család- és gyermekjóléti központ esetmenedzser munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: Igazgató (magasabb vezető)

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár Igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázati felhívás: Ösztönző támogatások igényléséhez

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16 pályázathoz kapcsolódóan felhívást tesz közzé a fiatalok helyben maradását támogató ösztönző rendszer elnyerésére. A részletes pályázati felhívás letölthető INNEN.

Képviselő-testületi ülés: 2019. október 22.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. október 22-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Közlemény útlezárásról: Petőfi utca

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy útfelújítási munkálatok miatt 2019. október 11. (péntek) és 2019. október 12. (szombat) napokon a Petőfi utca két szakaszban, teljes szélességében lezárásra kerül az alábbi ütemezésben:...

Pályázat: Bursa Hungarica 2020

 Tiszavasvári Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2020. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot:

 

- A tipusú pályázati kiírás

 

- B tipusú pályázati kiírás

Állásajánlat: gazdasági vezető

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Költségvetési és Adóigazgatási Osztály gazdasági vezető munkakör betöltésére.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés: 2019. szeptember 30.

Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. szeptember 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Sertéstartók figyelmébe!

  A nyári, őszi mezőgazdasági munkálatokra tekintettel felhívom a sertéstartó gazdák figyelmét, hogy a vaddisznóban előforduló afrikai sertéspestis megbetegedések miatt fokozott figyelmet kell fordítani a házi sertésállományok védelmére. A fertőzött vaddisznóval való érintkezés lehetősége miatt a mezőgazdasági területek, az onnan származó termékek óriási veszélyt jelentenek, jelenthetnek sertéseinkre...

Pályázati kiírás büfé üzemeltetésére (Sportcsarnok)

 A Városi Kincstár Tiszavasvári, (4440 Tiszavasvári, Báthory u. 6.), továbbiakban Kiíró, az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet alapján nyilvános, egyfordulós, nem közbeszerzési pályázatot hirdet a Városi Kincstár vagyonkezelésében lévő Tiszavasvári, Petőfi u. 1. Sportcsarnok épületében lévő,
30 m2 alapterületű büfé üzemeltetésére. Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos határozat módosítása 2019.09.02.

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Állásajánlat: élelmezésvezető

 Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Élelmezés élelmezésvezető munkakör betöltésére.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés: 2019. augusztus 29.

 Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. augusztus 29-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Állásajánlat: családsegítő

Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Család- és gyermekjóléti szolgálat családsegítő munkakör betöltésére. 

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: 2 fő esetmenedzser

Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ Család- és gyermekjóléti központ 2 fő esetmenedzser munkakör betöltésére.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: Igazgató (magasabb vezető)

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár Igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására. 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: 1 fő kisgyermeknevelő

Tiszavasvári Bölcsőde a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Bölcsőde Kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.

 

Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: 1 fő gyógypedagógus

 Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény telephelyei 1 fő gyógypedagógus munkakör betöltésére.

A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT

Állásajánlat: intézményvezető (magasabb vezető)


Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására.

 

Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Kéményseprőipari közszolgáltatás 2019. évi sormunkaterv

 

Megyénkben a katasztrófavédelem szakemberei mellett, több szolgáltató végzi a lakossági tulajdonú ingatlanok és a társasházak égéstermék-elvezetőinek rendszeres felülvizsgálatát. Érdemes megtervezni és ütemezni a karbantartással, ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat. Célszerű ugyanis nem a fűtési szezonra vagy a szezon előtti utolsó napokra halasztani ezeket a teendőket. Tekintettel az elmúlt időszakban a kéményseprés területén végbement változásokra, a katasztrófavédelem az alábbi rövid útmutatóval igyekszik segíteni a lakosságot..

Állásajánlat: Titkársági ügyintéző

Városi Kincstár - Tiszavasvári a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Titkársági ügyintéző munkakör betöltésére.


A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.

Állásajánlat: Művelődésszervező - közművelődési szakember

 Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár Művelődésszervező/ közművelődési szakember munkakör betöltésére.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.

Álláslehetőség: 1 fő tanító

 Nyíregyházi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Általános Iskola 1 fő tanító munkakör betöltésére.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés: 2019. július 25.

 Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. július 25-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Állásajánlat: 1 fő óvodapedagógus

Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai  Intézmény 1 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére.

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Lakossági fórum: településkép védelem rendelet 2019.08.06.

 

A lakossági fórummal kapcsolatos anyagok letölthetőek INNEN.

Lakossági fórum: településfejlesztési koncepció 2019.08.06.

 

 A lakossági fórummal kapcsolatos anyagok letölthetőek INNEN.

Sportkoncepció 2019-2025.

Tiszavasvári Város Sportkoncepciója 2019-2025. évre vonatkozóan megtekinthető a linkre kattintva:

 

Sportkoncepció 2019-2025.

Állásajánlat: gazdasági vezető

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Költségvetési és Adóigazgatási Osztály gazdasági vezető munkakör betöltésére.

 

A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.

Közlemény: méhpusztulás esetén hívja a Nébih zöld számát!

 A Nébih Zöld Számán jelenthetőek a méhpusztulási esetek
Hamarosan megkezdődik a napraforgó virágzása, amikor is a méhészek gyakran tapasztalják a méhcsaládok gyengülését, pusztulását. A méhelhullási esetek hatékony és szakszerű kivizsgálása érdekében az Agrárminisztérium kéri, hogy a méhészek haladéktalanul jelentsék az eseteket a Nébih Zöld Számán (06-80/263-244).
A növénytermesztés során elengedhetetlen az okszerű növényvédő szer használat és az előírásoknak megfelelő technológia alkalmazása. A szabályos felhasználás biztonságos és nem okozhat méhmérgezést. Ha azonban a növényvédő szer kijuttatás méhelhulláshoz vezet, azt a méhészeknek haladéktalanul jelenteniük kell az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságok felé.
Az Agrárminisztérium tapasztalatai szerint az elmúlt években csupán a méhpusztulási esetek töredékéről tájékoztatták a hatóságokat. A szakszerű kivizsgálás érdekében a szakminisztérium kéri, hogy a méhelhullásokat a méhészek azonnal jelezzék.
A gyors bejelentés kiemelten fontos annak érdekében, hogy a szakemberek megtehessék a szükséges intézkedéseket. A helyszíni szemle és a mielőbbi laboratóriumi vizsgálatok alapján ugyanis nagyobb eséllyel tárható fel, mi okozta az állatok pusztulását. A bejelentési kötelezettséget törvény is előírja az állattartók részére, de az esetekről való értesülés egyfajta visszacsatolás is a hatóságok számára.
A vizsgálati eredmények hosszú távon hozzájárulnak ahhoz, hogy minden szükséges intézkedést megtehessenek a méhek védelme érdekében.
Ha valaki méhelhullást tapasztal, hívja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Zöld Számát - 06-80/263-244!

A közlemény hivatalos elérhetősége: https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/elelmiszerlanc-felugyeletert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-nebih-zold-szaman-jelenthetoek-a-mehpusztulasi-esetek

 

Állásajánlat: Könyvelő (Városi Kincsár)

 Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Városi Kincstár Könyvelő munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.

A rendőrség bűnmegelőzési ajánlásai a kerékpárlopások megelőzésével kapcsolatban

 

  A kerékpárlopások megelőzése érdekében fogadják meg a rendőrség bűnmegelőzési ajánlásait:

 

1. Drágább kerékpárról készítsen fényképet, vásárláskor az alvázszámát, egyedi azonosítóját jegyezze fel!


2. Minden esetben zárja le kerékpárját, még akkor is, ha csak rövid ideig hagyja magára!


3. A zár legyen mindig arányban a kerékpár értékével!


4. Közterületen a biciklit lehetőleg forgalmas helyen, fix ponthoz lakatolja hozzá úgy, hogy arról ne lehessen leemelni!


5. Abban az esetben, ha hosszabb időre zárja le kerékpárját, csak a szükséges kiegészítőket hagyja rajta.


6. Regisztrálja biciklijét a rendőrség által elindított "BikeSafe" vagyonvédelmi programba, melyről bővebb tájékoztatást a www.bikesafe.hu honlapon keresztül olvashat.

Intézze önkormányzati ügyeit elektronikusan!

 

 Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé válnak.

Polgármesteri beszámoló: 2019. május

 A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos határozat módosítása 2019.05.27.

 

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Lakossági tájékoztató: sziréna próba 2019.06.04.

 A Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy 2019. június 4-én a Tiszavasváriban található polgári védelmi lakossági riasztó és tájékoztató eszközök (szirénák) hangos üzempróbája kerül végrehajtásra...

 

Állásajánlat: adóellenőr

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Adóellenőr munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés: 2019. május 30.

 Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. május 30-án tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Tájékoztatás: településkép védelmi rendelettel kapcsolatban

 A Képviselő-testület a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvénynek (továbbiakban: Tvtv.) és a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Korm. rendelt) foglaltaknak megfelelően 2017. december 22-én megalkotta a településkép védelméről szóló 36/2017. (XII.22.) önkormányzati rendeletet (továbbiakban: Tkr.)...

Állásajánlat: Intézményvezető (magasabb vezető)

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

KSH adatszolgáltatás: mezőgazdasági öszzeírás

 

A Központi Statisztikai Hivatal Tiszavasvári településen kötelező adatszolgáltatáson alapuló mezőgazdasági összeírást hajt végre. A felvétel Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) szerinti nyilvántartási száma: 2218; megnevezése: Egyéni gazdaságok júniusi összeírása, 2019. Az összeírók május 27-e és június 15-e között keresik fel a mintába került, webes önkitöltéssel nem élő háztartásokat.

Kárpátok-Esélyegyenlőségi Ösztöndíj Pályázati Felhívás

 

 A Kárpátok Alapítvány a Normbenz Magyarország Kft. támogatásával és az adó 1%-os felajánlásoknak köszönhetően ösztöndíj pályázatot hirdet a 2019/2020-es tanévre.
Keressük azt az 1-3 fő, hátrányos helyzetű fiatalt, akit ösztöndíjjal támogathatunk a 2019/2020-as tanévben. A részletes pályázati kiírás letölthető INNEN.

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos határozat módosítása 2019.05.08.

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos határozat módosítása 2019.04.30.

 

Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása és a kapcsolódó mellékletek megtekinthetőek IDE KATTINTVA.

Állásajánlat: Intézményvezető (magasabb vezető)

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár Tiszavasvári Intézményvezető (magasabb vezető)beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Pályázati kiírás: üdülőingatlan értékesítése

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) mint tulajdonos, a Tiszavasvári Város Önkormányzata tulajdonában lévő tiszavasvári 5847 helyrajzi számú üdülőingatlan értékesítésére vonatkozó pályázati kiírásáról szóló 162/2019.(IV.30.) Kt. számú határozata alapján nyilvános, licittárgyalásos pályázati eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti Tiszavasvári Város Önkormányzata 100 %-os tulajdonában álló, Tiszavasvári Pillangó utca 72. sz alatt található tiszavasvári 5847 helyrajzi számú üdülőingatlant. A részletes pályázati kiírás letölthető INNEN.

Pályázati felhívás: Ösztönző támogatások igényléséhez

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16-2017-00009 kódszámú ,,Esély és Otthon – Mindkettő lehetséges című pályázatának keretéből különböző ösztönző támogatás igénylésére pályázatot hirdet. A pályázat célja a 18 és 35 év közötti fiatalok helyben tartása. Ennek érdekében 5 különböző támogatási típus került kidolgozásra, melyekről bővebb információt itt talál: Pályázati felhívás-Ösztönző támogatások igényléséhez 

Pályázati felhívás: Civil szervezetek támogatására

 

A pályázat célja:

Olyan Tiszavasvári székhellyel bejegyzett alapítványok és egyesületek támogatása, melyek Tiszavasváriban tartandó nyilvános kulturális, sport, egészségügyi és ifjúsági programot és/vagy rendezvényt kívánnak megvalósítani, továbbá a Tiszavasvári székhellyel bejegyzett, közfeladatot ellátó alapítványok és egyesületek működési célú támogatása.

Afrikai sertés pestissel kapcsolatos határozat módosítása

 

 Megállapított afrikai sertéspestis betegség miatt a fertőzött területet kijelölő határozat módosítása megtekinthető IDE KATTINTVA.

Felhívás: Rendvédelmi pályát népszerűsítő tábor

  A Belügyminisztérium rendvédelmi pályát népszerűsítő tábort szervez azoknak a hátrányos helyzetű fiataloknak, akik érdeklődnek a rendvédelmi hivatás (rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás) iránt.

 
 
 
A felhívás teljes tartama megtekinthető IDE KATTITVA.
Recklinghausen Városának Európai Uniós Projektje

 Tiszavasvári Város Önkormányzata a Felsőbányai testvérvárosának köszönhetően meghívást kapott egy Németország által benyújtásra kerülő európai projektbe. Önkormányzatunk városunk képviseletében 2016. július 15-én partnerként csatlakozott a Recklinghausen Városának Európai Uniós Projektindítványa címet viselő projekthez...

Állásajánlat: 2 fő óvodapedagógus

Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 2 fő óvodapedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: 1 fő gyógypedagógus

 Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1 fő gyógypedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Tavaszi lomtalanítás 2019. április

 Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. a lakosságnak korábban kiosztott hulladékszállítási értesítőnek megfelelően ezúton tájékoztatja Önöket, hogy:

 
Tiszavasvári településen a lomtalanítás ideje: 2019. Április 8., Április 9., Április 10., Április 11., Április 12. . a vegyes hulladék megszokott gyűjtési napján, azzal azonos időpontban...
Polgármesteri beszámoló: 2019. március

 A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.

Állásajánlat: intézményvezető-helyettes

Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. $ alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény intézményvezető-helyettes munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.

Állásajánlat: gyógypedagógus

Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. $ alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1 fő gyógypedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.

Állásajánlat: gyógypedagógus

Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1 fő gyógypedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.

Állásajánlat: osztályvezető ápoló

 Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központ  Ápolás - gondozás szervezeti egység osztályvezető ápoló beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.

Polgármesteri beszámoló: 2019. január

 A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.

Állásajánlat: intézményvezető (Városi Kincstár)

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Városi Kincstár Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Képviselő-testületi ülés 2019.01.31.

 Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2019. január 31-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Hulladékszállítási naptárak 2019.

Tiszavasvári Város Önkormányzatának kézbesítői az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. utcanyilvántartása alapján, a mai napon megkezdték a 2019. évi hulladékszállítási naptárak lakosság részére történő kézbesítését.

Tiszavasvári 3 körzetre van osztva hulladékszállítás szempontjából, ugyanis az ürítési napok utcánként eltérőek. Az Önkormányzatnál rendelkezésre áll a Közszolgáltató által megküldött körzetenkénti utcanyilvántartás. A témával foglalkozó hivatal munkatársa Tőkés Lóránt a 42/520-500 telefonszámon elérhető.
 

 

Polgármesteri beszámoló: 2018. december

 A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.

Megszűnik a szelektív hulladékgyűjtő sziget a gyári lakótelepen

 

Több jelzés érkezett Önkormányzatunkhoz, hogy a Tiszavasvári gyári lakótelepen található 6 db szelektív hulladékgyűjtő konténer környezete állandó problémát jelent az ott lakók számára. Rendszerint tele vannak pakolva kommunális és veszélyes hulladékkal, valamint sok esetben a konténerek mellett kerülnek ezek lerakásra. Mindamellett, hogy ez fokozza a városban a patkányok jelenlétét, akadályozza a környezettudatos hulladékgazdálkodást is...

Képviselő-testületi ülés 2018.12.19.

 Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2018. december 19-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Kéményseprőipari közszolgáltatás 2019. évi sormunkaterv
Megyénkben a katasztrófavédelem szakemberei mellett, több szolgáltató végzi a lakossági tulajdonú ingatlanok és a társasházak égéstermék-elvezetőinek rendszeres felülvizsgálatát. Érdemes megtervezni és ütemezni a karbantartással, ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat. Célszerű ugyanis nem a fűtési szezonra vagy a szezon előtti utolsó napokra halasztani ezeket a teendőket. Tekintettel az elmúlt időszakban a kéményseprés területén végbement változásokra, a katasztrófavédelem az alábbi rövid útmutatóval igyekszik segíteni a lakosságot, ami tartalmazza a kéménysepréssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat:
Állásajánlat: gyógypedagógus

 Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény 1fő gyógypedagógus munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.

Állásajánlat: dajka

 Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Ifjúság u. 8. 1fő dajka munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.

Polgármesteri beszámoló: 2018. november

 A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.

Képviselő-testületi ülés 2018.11.22.

 Tiszavasvári Város Képviselő-testülete 2018. november 22-én tartja következő ülését. A napirendekről INNEN tájékozódhat.

Tájékoztató mezőgazdasági adatfelvételről

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL a Statek Kft. bevonásával Tiszavasvári településen kötelező adatszolgáltatáson alapuló mezőgazdasági adatfelvételt hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint...

Állásajánlat: aljegyző

 Tiszavasvári Város Önkormányzat Polgármestere a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Aljegyző munkakör betöltésére. Részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Állásajánlat: belső ellenőr

 Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Belső ellenőr munkakör betöltésére. A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Beszámoló

 A polgármester két Testületi ülés között végzett munkájáról szóló beszámoló megtekinthető IDE kattintva.

Tájékoztató: a tél veszélyei

A hideg idő beköszöntével a hőmérséklet jelentősen fagypont alá süllyed. A zord időjárás következtében sok embert fenyeget a kihűlés veszélye, amely nemcsak éjszaka következhet be...

Pályázat: Bursa Hungarica 2019

 Tiszavasvári Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2019. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot:

 

- A tipusú pályázati kiírás

 

- B tipusú pályázati kiírás

Állásajánlat: könyvelő

 Városi Kincstár - Tiszavasvári a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Városi Kincstár - Tiszavasvári Könyvelő munkakör betöltésére.

 

Részletes pályázati kiírás megtekinthető: ITT.

Állásajánlat: Múzeumi közművelődési szakember

 Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet
Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár Múzeumi közművelődési szakember munkakör betöltésére.

A részletes pályázati kiírás megtekinthető ITT.

Tájékoztató sertéstartók számára: afrikai sertéspestis

 

Dr. Tamás Péter megyei főállatorvos által, az afrikai sertéspestissel kapcsolatosan összeállított információs anyag és annak mellékletei letölthetők INNEN.

 

Advertisement