Gyengénlátó változat
 Nyomtatványok
 Közérdekű
 Hatósági nyilvántartások
 Rendezvények
 Gasztronómia
 E-mail

Szavazás

A Helyi Választási Bizottság kisebbséget érintő határozatai Nyomtatás

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
2/2010. (VIII. 04.) számú határozata

Cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásának kitűzéséről

A Helyi Választási Bizottság a Választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. 115/I.§ (6) bekezdés a./ pontjában kapott felhatalmazás alapján Tiszavasvári Városban a cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választását 2010. október 3. napjára kitűzi.

A határozat ellen bármely választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, illetőleg az ügyben érintett jogi személy – jogszabálysértésre hivatkozással - fellebbezést nyújthat be. A fellebbezést a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottsághoz címzett, de a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottsághoz kell benyújtani úgy, hogy az legkésőbb 2010. augusztus 6-án 16:00 óráig megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

Választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. (továbbiakban: Ve.) 115/I.§ (6) bekezdés a./ pontja értelmében a helyi választási bizottság kitűzi a települési kisebbségi önkormányzati választást.

A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. tv. 3.§ (1) bekezdése értelmében: „A települési kisebbségi önkormányzati képviselők választását négyévenként, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján kell megtartani.” Ugyanezen törvény 5. §-a alapján: „A választást akkor kell kitűzni, ha a településen a kisebbségi választói jegyzékben szereplő kisebbségi választópolgárok száma a választás kitűzésének napján eléri a 30-at.”

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3. napjára kitűzött választása, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása eljárási határidőinek és határnapjainak megállapításáról szóló 4/2010. (VII.16.) KIM rendelet 6. §-a alapján: „A települési kisebbségi önkormányzati képviselők választását 2010. augusztus 9-ig kell kitűzni.”
A cigány kisebbségi választói névjegyzékben 2010. augusztus 04. napján 335 választópolgár szerepel.
A Magyar Köztársaság Elnöke 2010. október 3. napjára tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását. Erre valamint a fentebb hivatkozott jogszabályokra tekintettel a helyi választási bizottság a cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választását 2010. október 3. napjára tűzi ki.

A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés a./ pontjában biztosított jogkörében, a jogorvoslatról való tájékoztatást a Ve. 79.- 80. §-aira való hivatkozással hozta meg.
 
Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
3/2010. (VIII. 04.) számú határozata

Ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választásának kitűzéséről

A Helyi választási Bizottság a Választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. 115/I.§ (6) bekezdés a./ pontjában kapott felhatalmazás alapján Tiszavasvári Városban a cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választását 2010. október 3. napjára kitűzi.

A határozat ellen bármely választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, illetőleg az ügyben érintett jogi személy – jogszabálysértésre hivatkozással - fellebbezést nyújthat be. A fellebbezést a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottsághoz címzett, de a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottsághoz kell benyújtani úgy, hogy az legkésőbb 2010. augusztus 6-án 16:00 óráig megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

Választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. (továbbiakban: Ve.) 115/I.§ (6) bekezdés a./ pontja értelmében a helyi választási bizottság kitűzi a települési kisebbségi önkormányzati választást.

A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. tv. 3.§ (1) bekezdése értelmében: „A települési kisebbségi önkormányzati képviselők választását négyévenként, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján kell megtartani.” Ugyanezen törvény 5. §-a alapján: „A választást akkor kell kitűzni, ha a településen a kisebbségi választói jegyzékben szereplő kisebbségi választópolgárok száma a választás kitűzésének napján eléri a 30-at.”

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3. napjára kitűzött választása, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása eljárási határidőinek és határnapjainak megállapításáról szóló 4/2010. (VII.16.) KIM rendelet 6. §-a alapján: „A települési kisebbségi önkormányzati képviselők választását 2010. augusztus 9-ig kell kitűzni.”

A ruszin kisebbségi választói névjegyzékben 2010. augusztus 04. napján 46 választópolgár szerepel.

A Magyar Köztársaság Elnöke 2010. október 3. napjára tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását. Erre valamint a fentebb hivatkozott jogszabályokra tekintettel a helyi választási bizottság a ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választását 2010. október 3. napjára tűzi ki.

A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés a./ pontjában biztosított jogkörében, a jogorvoslatról való tájékoztatást a Ve. 79.- 80. §-aira való hivatkozással hozta meg.

Dr. Simon József sk.
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
4/2010. (VIII.19.) számú határozata

Ábri György - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított
kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Ábri György – a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Ábri György (4440 Tiszavasvári, …….. utca …... szám alatti lakost) - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet az 1/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. augusztus 21-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Ábri György Tiszavasvári, ……….. utca ….. szám alatti lakost mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Ábri György cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 19-én.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Ábri György rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk.
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
5/2010. (VIII.19.) számú határozata

Lakatos József Gusztáv - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított
kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Lakatos József Gusztáv – a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Lakatos József Gusztáv (4440 Tiszavasvári, …….. utca …. szám alatti lakost) - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet az 2/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. augusztus 21-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Lakatos József Gusztáv Tiszavasvári, …….. utca …. szám alatti lakost mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Lakatos József Gusztáv cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 19-én.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Lakatos József Gusztáv rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk.
HVB elnök
 
TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
6/2010. (VIII.19.) számú határozata

Lakatos Mihály - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított
kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Lakatos Mihály – a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Lakatos Mihály (4440 Tiszavasvári, ……. utca ….. szám alatti lakost) - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet az 3/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. augusztus 21-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Lakatos Mihály Tiszavasvári, …….. utca …. szám alatti lakost mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Lakatos Mihály cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 19-én.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Lakatos Mihály rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk.
HVB elnök
 
TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
7/2010. (VIII.19.) számú határozata

Poczkodi Ferenc - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított
kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Poczkodi Ferenc – a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Poczkodi Ferenc (4440 Tiszavasvári, ……. utca …. szám alatti lakost) - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet az 4/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. augusztus 21-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Poczkodi Ferenc Tiszavasvári, …… utca ….. szám alatti lakost mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Poczkodi Ferenc cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 19-én.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Poczkodi Ferenc rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk.
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
38/2010. (IX.01.) számú határozata
Tasi Tamás a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Tasi Tamás – a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított –ruszin kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Tasi Tamás (………….. szám alatti lakost) - a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított – ruszin önkormányzati képviselő-jelöltet az 1/2010. szám alatt a ruszin kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választására Tasi Tamás ………………. szám alatti lakost, mint ruszin kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezte Tasi Tamás ruszin kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 30-án.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a ruszin kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Tasi Tamás rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
39/2010. (IX.01.) számú határozata
Reznek Katalin Marianna a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Reznek Katalin Marianna – a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított –ruszin kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Reznek Katalin Marianna (…………… szám alatti lakost) - a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított – ruszin önkormányzati képviselő-jelöltet a 2/2010. szám alatt a ruszin kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választására Reznek Katalin Marianna …………….. szám alatti lakost, mint ruszin kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezte Reznek Katalin Marianna ruszin kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 30-án.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a ruszin kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Reznek Katalin Marianna rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
40/2010. (IX.01.) számú határozata
Csomós Józsefné a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Csomós Józsefné – a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított – ruszin kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Csomós Józsefné (……………... szám alatti lakost) - a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított – ruszin önkormányzati képviselő-jelöltet a 3/2010. szám alatt a ruszin kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választására Csomós Józsefné …………………. szám alatti lakost, mint ruszin kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezte Csomós Józsefné ruszin kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 30-án.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a ruszin kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Csomós Józsefné rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
41/2010. (IX.01.) számú határozata
Juhász István a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Juhász István – a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított – ruszin kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Juhász István (………….. szám alatti lakost) - a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított – ruszin önkormányzati képviselő-jelöltet a 4/2010. szám alatt a ruszin kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választására Juhász István …………... szám alatti lakost, mint ruszin kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezte Juhász István ruszin kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 30-án.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a ruszin kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Juhász István rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
42/2010. (IX.01.) számú határozata
Dohos Csaba a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Dohos Csaba – a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított – ruszin kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Dohos Csaba (……………. szám alatti lakost) - a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított – ruszin önkormányzati képviselő-jelöltet a 5/2010. szám alatt a ruszin kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választására Dohos Csaba ……………….. szám alatti lakost, mint ruszin kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezte Dohos Csaba ruszin kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 30-án.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a ruszin kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Dohos Csaba rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
71/2010. (IX.01.) számú határozata
Vadász Kálmán a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Vadász Kálmán – a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Vadász Kálmán (…………... szám alatti lakost) - a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet az 5/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Vadász Kálmán ……………….. szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezte Vadász Kálmán cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 31-én.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Vadász Kálmán rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
72/2010. (IX.01.) számú határozata
Vadász Sándorné a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Vadász Sándorné – a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Vadász Sándorné (………….. szám alatti lakost) - a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet a 6/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Vadász Sándorné ………………. szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezte Vadász Sándorné cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 31-én.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Vadász Sándorné rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
73/2010. (IX.01.) számú határozata
Kóti Győző a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Kóti Győző – a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Kóti Győző (…………….. szám alatti lakost) - a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet a 7/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Kóti Győző ………………. szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezte Kóti Győző cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 31-én.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Kóti Győző rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
74/2010. (IX.01.) számú határozata
Poczkodi Attila a Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Poczkodi Attila – a Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Poczkodi Attila (…………... szám alatti lakost) - a Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet a 8/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Poczkodi Attila …………………. szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezte Poczkodi Attila cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 31-én.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Poczkodi Attila rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
75/2010. (IX.01.) számú határozata
Poczkodi Jenő a Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Poczkodi Jenő – a Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Poczkodi Jenő (………….. szám alatti lakost) - a Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet a 9/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Poczkodi Jenő ………………. szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezte Poczkodi Jenő cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. augusztus 31-én.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Poczkodi Jenő rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
88/2010. (IX.01.) számú határozata
Kóka Anikó a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Kóka Anikó – a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Kóka Anikó (……………... szám alatti lakost) - a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet a 10/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Kóka Anikó ……………... szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezte Vadász Kálmán cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. szeptember 1-jén.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Kóka Anikó rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.
 
Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
90/2010. (IX.01.) számú határozata

Horváth Sándor - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított
kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Horváth Sándor – a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Horváth Sándor (…………….. szám alatti lakost) - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet az 11/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége, mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Horváth Sándor ……….. szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Horváth Sándor cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. szeptember 01-jén.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Horváth Sándor rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
91/2010. (IX.01.) számú határozata
Kiss Zsoltné - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított
kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Kiss Zsoltné – a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Kiss Zsoltné (…………. szám alatti lakost) - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet az 12/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége, mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Kiss Zsoltné …………... szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Kiss Zsoltné cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. szeptember 01-jén.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Kiss Zsoltné rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
92/2010. (IX.01.) számú határozata

Kiss Zsolt - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított
kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Kiss Zsolt – a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Kiss Zsolt (………… szám alatti lakost) - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet az 13/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 03-án 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége, mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Kiss Zsolt ………….. szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Kiss Zsolt cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. szeptember 01-jén.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Kiss Zsolt rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.
 
Dr. Simon József sk
HVB elnök
 
TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
98/2010. (IX.03.) számú határozata

Horváth Irma - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított
kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Horváth Irma – a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Horváth Irma (……………. szám alatti lakost) - a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet az 14/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 05-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége, mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Horváth Irma ……………... szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Horváth Irma cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. szeptember 02-án.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Horváth Irma rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
99/2010. (IX.03.) számú határozata

Kóka Jolán - a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről
A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Kóka Jolán – a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Kóka Jolán (……………... szám alatti lakost) - a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet a 15/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 05-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége, mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Kóka Jolán ……………. szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Kóka Jolán cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. szeptember 02-án.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Kóka Jolán rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
100/2010. (IX.03.) számú határozata

Rézműves Mariann - a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről
A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Rézműves Mariann – a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Rézműves Mariann (………………... szám alatti lakost) - a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet a 16/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 05-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége, mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Rézműves Mariann …………... szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Rézműves Mariann cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. szeptember 02-án.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Rézműves Mariann rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.
A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
101/2010. (IX.03.) számú határozata

Illés Ildikó - a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről
A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Illés Ildikó – a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Illés Ildikó (………….. szám alatti lakost) - a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet a 17/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 05-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége, mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Illés Ildikó ………………. szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Illés Ildikó cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. szeptember 02-án.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Illés Ildikó rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
102/2010. (IX.03.) számú határozata

Kovács Gyöngyi - a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított kisebbségi jelölt nyilvántartásba vételéről
A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Kovács Gyöngyi – a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított –cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Kovács Gyöngyi (………….. szám alatti lakost) - a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelöltet a 18/2010. szám alatt a cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába felveszi.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 05-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége, mint jelölő szervezet(ek) kérték a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására Kovács Gyöngyi …………….. szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

A Jelölő szervezet(ek) a jelöléshez az előírt nyomtatvány kitöltésével és leadásával kezdeményezték Kovács Gyöngyi cigány kisebbségi képviselő-jelöltté nyilvánítását 2010. szeptember 02-án.

A Helyi Választási Iroda a szükséges ellenőrzéseket (jelölő szervezet jelölési jogosultsága, választói jogosultság) elvégezte, melyek után a választási bizottság a jelölt nyilvántartásba vételéről határozott.

Megállapította, hogy a jelöltállítás megfelel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) XII/A. fejezetében foglalt rendelkezéseknek. A jelölő szervezet megfelel a Ve. 115/J. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek, a jelölt a Ve. 115/J. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozatokat megtette, választójoggal rendelkezik, a cigány kisebbség választói jegyzékben szerepel.
Fenti körülmények alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy Kovács Gyöngyi rendelkezik a jelöltséghez szükséges feltételekkel, így a jelöltté nyilvánításról határozott.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
104/2010. (IX.03.) számú határozata
Horváth Zoltán - a Roma Szövetség Közhasznú Egyesület által állított
kisebbségi képviselőjelölt nyilvántartásba vételének elutasításáról
A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság Horváth Zoltán a Roma Szövetség Közhasznú Egyesület által állított – cigány kisebbségi jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött kisebbségi önkormányzati képviselők választásán Horváth Zoltán (…………. szám alatti lakost) - a Roma Szövetség Közhasznú Egyesület által állított – cigány önkormányzati képviselő-jelölt cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek nyilvántartásába vétel iránti kérelmét

elutasítja.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4400 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 05-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Roma Szövetség Közhasznú Egyesület, mint jelölő szervezet kérte a Helyi Választási Bizottságtól, hogy a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-ára kitűzött kisebbségi önkormányzati képviselők választására Horváth Zoltán …………….. szám alatti lakost, mint cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet vegye nyilvántartásba.

Horváth Zoltán által a jelöléshez szükséges nyomtatványon a jelölő szervezet képviselőjének aláírása nem eredetiben szerepel, továbbá nevezett a jelölő szervezet által kiállított egyéb meghatalmazást, ajánlást nem tudott bemutatni.
A benyújtott nyomtatványon szereplő nyilatkozatokat Horváth Zoltán hiányosan töltötte ki, ugyanis azon nem jelölte be, hogy a kisebbség közösségi nyelvét ismeri.

A Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy a jelölt nem felel meg a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) 115/J. § (2) bekezdés b./ pontjában foglaltaknak.
A Ve. 115/J. § (2) bekezdés b./ pontja értelmében: „A jelöltnek arról is nyilatkoznia kell, hogy a kisebbségi közösség nyelvét ismeri-e.”

Fentiek alapján a Bizottság Horváth Zoltán cigány kisebbségi képviselőjelöltként való nyilvántartásba vétel iránti kérelmét elutasította.

A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.
A Helyi Választási Bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a Választási Bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A Választási Bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés b.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József sk
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
107/2010. (IX.08.) számú határozata

Cigány kisebbségi jelöltek szavazólapi sorrendjének sorsolásáról
A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött kisebbségi önkormányzati képviselők választására a következőkképpen sorsolta ki a cigány kisebbségi jelöltek szavazólapi sorrendjét:

1.) Vadász Sándorné
2.) Horváth Sándor
3.) Lakatos Mihály
4.) Poczkodi Jenő
5.) Kiss Zsolt
6.) Lakatos József Gusztáv
7.) Kóti Győző
8.) Rézműves Mariann
9.) Kovács Gyöngyi
10.) Kóka Jolán
11.) Kiss Zsoltné
12.) Poczkodi Ferenc
13.) Vadász Kálmán
14.) Ábri György
15.) Poczkodi Attila
16.) Horváth Irma
17.) Kóka Anikó
18.) Illés Ildikó
A kisebbségi jelöltek a szavazólapon a fenti sorrendnek megfelelően szerepelnek.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 10-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

Tiszavasvári Városában a 2010. október 3-ára kitűzött cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választására a Választási Bizottság Ábri György, Lakatos József Gusztáv, Lakatos Mihály, Poczkodi Ferenc, Vadász Kálmán, Vadász Sándorné, Kóti Győző, Poczkodi Attila, Poczkodi Jenő, Kóka Anikó, Horváth Sándor, Kiss Zsoltné, Kiss Zsolt, Horváth Irma, Kóka Jolán, Rézműves Mariann, Illés Ildikó, Kovács Gyöngyi jelölteket vette a cigány kisebbségi jelöltek nyilvántartásába.

A Választási Bizottság a fent felsorolt jelöltek nevei szavazólapon történő elhelyezkedésének sorrendjét sorsolással állapította meg.

A Választási Bizottság a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) 115/I. §. (6) bekezdés c.) pontjában biztosított jogkörében eljárva, a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően hozta meg döntését.

A választási bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét.

A választási bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a választási bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A választási bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés c.) pontjában biztosított jogkörében hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
108/2010. (IX.08.) számú határozata

Ruszin kisebbségi jelöltek szavazólapi sorrendjének sorsolásáról
A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött kisebbségi önkormányzati képviselők választására a következőkképpen sorsolta ki a ruszin kisebbségi jelöltek szavazólapi sorrendjét:

1.) Juhász István
2.) Dohos Csaba
3.) Reznek Katalin Marianna
4.) Csomós Józsefné
5.) Tasi Tamás
A kisebbségi jelöltek a szavazólapon a fenti sorrendnek megfelelően szerepelnek.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 10-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

Tiszavasvári Városában a 2010. október 3-ára kitűzött ruszin kisebbségi önkormányzati képviselők választására a Választási Bizottság Tasi Tamás, Reznek Katalin Csomós Józsefné, Juhász István, Dohos Csaba jelölteket vette a ruszin kisebbségi jelöltek nyilvántartásába.

A Választási Bizottság a fent felsorolt jelöltek nevei szavazólapon történő elhelyezkedésének sorrendjét sorsolással állapította meg.

A Választási Bizottság a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (Ve.) 115/I. §. (6) bekezdés c.) pontjában biztosított jogkörében eljárva, a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően hozta meg döntését.

A választási bizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét.

A választási bizottság tájékoztatja továbbá az érdekelteket, hogy a fellebbezés a választási bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.
A választási bizottság a határozatát a Ve. 115/I. § (6) bekezdés c.) pontjában biztosított jogkörében hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
109/2010. (IX.14.) számú határozata

A szavazólapok adattartalmának jóváhagyásáról

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság a 2010. október 3-ára kitűzött helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek és kisebbségi önkormányzati képviselők választására készült alább felsorolt és a határozat mellékletében található szavazólapok adattartalmát

az alábbiak szerint hagyja jóvá:

Polgármester választásra készült szavazólap adattartamát változtatás nélkül jóváhagyja.

Települési képviselők megválasztására készült:

1. számú választókerület szavazólapja adattartamát változtatás nélkül jóváhagyja.
2. számú választókerület szavazólapja adattartamát változtatás nélkül jóváhagyja.
3. számú választókerület szavazólapja adattartamát változtatás nélkül jóváhagyja.
4. számú választókerület szavazólapja adattartamát változtatás nélkül jóváhagyja.
5. számú választókerület szavazólapja adattartamát változtatás nélkül jóváhagyja.
6. számú választókerület szavazólapja adattartamát változtatás nélkül jóváhagyja.
7. számú választókerület szavazólapja adattartamát változtatás nélkül jóváhagyja.
8. számú választókerület szavazólapja adattartamát változtatás nélkül jóváhagyja.

Cigány kisebbségi választásra készült szavazólap adattartalmát változatás nélkül jóváhagyja.

Ruszin kisebbségi választásra készült szavazólap adattartalmát változtatás nélkül jóváhagyja.

A határozat ellen annak meghozatalától számított egy napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. szeptember 15-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A Helyi Választási Bizottság megvizsgálta a Tiszavasvári Városban 2010. október 3-án megtartásra kerülő helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek és kisebbségi önkormányzati képviselők választására készült szavazólapok adattartalmát.

Megállapította, hogy az adattartalom helyes, a szavazólap-minta alapján elkészített szavazólap alkalmas a választáson való felhasználásra.

A választási bizottság a határozatát a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban Ve.) 105/A. § (2) bekezdés c.) pontjában és a 115/I. § (6) bekezdés d.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg. A fellebbezési jog a Ve. 79-80. §-ain alapul.

A választási bizottság tájékoztatja a fellebbezést benyújtót, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatóak.

A választási bizottság tájékoztatja továbbá a fellebbezés benyújtót, hogy a fellebbezés a választási bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.

Dr. Simon József
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
116/2010. (X. 3.) számú határozata

Ruszin települési kisebbségi önkormányzati képviselő választás választási eredményéről
A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság, a Ruszin Kisebbségi Önkormányzat kisebbségi képviselői megválasztása tárgyában meghozta a következő határozatot:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság megállapítja, hogy a 2010. október 3-ára kitűzött kisebbségi önkormányzati képviselők választása alkalmával a kisebbségi választókerületben a ruszin kisebbségi önkormányzat megválasztására jogosult választópolgárok, kisebbségi képviselővé

Juhász István a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított,
Reznek Katalin Marianna a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított,
Csomós Józsefné a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított,
Tasi Tamás a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított kisebbségi képviselőjelöltek kerültek megválasztásra.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. október 5-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A 2010. október 3-ára kiírt ruszin kisebbségi választásokon a tiszavasvári kisebbségi választókerületben

- Juhász István Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége,
- Dohos Csaba Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége
- Reznek Katalin Marianna Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége,
- Csomós Józsefné Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége,
- Tasi Tamás Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége,

által állított jelöltek indultak a települési képviselő választáson.

A Bizottság a beérkezett választókerületi választási eredmény alapján az alábbiak szerint állapította meg a választás végeredményét:

- Juhász István Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége 30 szavazat,
- Dohos Csaba Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége 4 szavazat,
- Reznek Katalin Marianna Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége 29 szavazat,
- Csomós Józsefné Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége 30 szavazat,
- Tasi Tamás Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége 30 szavazat,

A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény 6. §-a szerint „ A képviselők száma 4 fő.”, a 9.§ értelmében: „Eredménytelen a választás, ha 4-nél kevesebb jelölt kap érvényes szavazatot.”
Ugyanezen törvény 10. §-a kimondja, hogy „Képviselő az a 4 jelölt lesz, aki a legtöbb szavazatot kapta”.

A választókerületi eredmény alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy a legtöbb érvényes szavazatot
Juhász István a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított,
Reznek Katalin Marianna a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított,
Csomós Józsefné a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított,
Tasi Tamás a Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége által állított kisebbségi jelöltek kapták, így a Tiszavasvári Ruszin Kisebbségi Önkormányzat képviselőivé megválasztásra kerültek.

A választási bizottság tájékoztatja a kérelmezőt, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés jogalapját (jogszabálysértésre hivatkozás, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése), a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét.

A választási bizottság tájékoztatja továbbá a kérelmezőt, hogy a fellebbezés a választási bizottság határozatának meghozataláig visszavonható, ugyanakkor a választási bizottság az eljárást hivatalból folytathatja.

A választási bizottság a határozatát a Választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. (továbbiakban: Ve.) 115/I. § (6) bekezdés i.) pontjában biztosított jogkörében eljárva hozta meg, a jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79-80. §-ain alapul.

Dr. Simon József
HVB elnök

TISZAVASVÁRI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
117/2010. (X. 3.) számú határozata

Cigány Kisebbségi választás választási eredményéről
A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat kisebbségi képviselői megválasztása tárgyában meghozta a következő határozatot:

A Tiszavasvári Helyi Választási Bizottság megállapítja, hogy a 2010. október 3-ára kitűzött kisebbségi önkormányzati képviselők választása alkalmával a kisebbségi választókerületben a cigány kisebbségi önkormányzat megválasztására jogosult választópolgárok, kisebbségi képviselővé

Kóka Anikó a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által,
által állított,
Lakatos Mihály a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított,
Lakatos József Gusztáv a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított,
Illés Ildikó a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított kisebbségi képviselőjelöltek kerültek megválasztásra.

A határozat ellen annak meghozatalától számított kettő napon belül jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott döntése ellen a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Tiszavasvári Helyi Választási Bizottságnál (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.). A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. október 5-én 16.00 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. E határidő jogvesztő.

INDOKOLÁS

A 2010. október 3-ára kiírt cigány kisebbségi választásokon a tiszavasvári kisebbségi választókerületben

 Vadász Sándorné „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség,
 Horváth Sándor Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége,
 Lakatos Mihály Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége,
 Poczkodi Jenő Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete,
 Kiss Zsolt Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége,
 Lakatos József Gusztáv Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége,
 Kóti Győző „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség,
 Rézműves Mariann Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége,
 Kovács Gyöngyi Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége,
 Kóka Jolán Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége,
 Kiss Zsoltné Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége,
 Poczkodi Ferenc Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége,
 Vadász Kálmán „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség,
 Ábri György Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége,
 Poczkodi Attila Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete,
 Horváth Irma a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége,
 Kóka Anikó „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által,
 Illés Ildikó Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége

által állított jelöltek indultak a települési képviselő választáson.

A Bizottság a beérkezett választókerületi választási eredmény alapján az alábbiak szerint állapította meg a választás végeredményét:

 Vadász Sándorné „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség 30 szavazat,
 Horváth Sándor Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége 8 szavazat,
 Lakatos Mihály Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége 65 szavazat,
 Poczkodi Jenő Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete 28 szavazat,
 Kiss Zsolt Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége 6 szavazat,
 Lakatos József Gusztáv Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége 65 szavazat,
 Kóti Győző „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség 35 szavazat,
 Rézműves Mariann Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége 44 szavazat,
 Kovács Gyöngyi Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége 23 szavazat,
 Kóka Jolán Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége 60 szavazat,
 Kiss Zsoltné Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége 6 szavazat,
 Poczkodi Ferenc Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége 34 szavazat,
 Vadász Kálmán „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség 43 szavazat,
 Ábri György Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége 51 szavazat,
 Poczkodi Attila Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete 21 szavazat,
 Horváth Irma a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége 7 szavazat,
 Kóka Anikó „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által 76 szavazat,
 Illés Ildikó Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége 61 szavazat

A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény 6. §-a szerint „A képviselők száma 4 fő.”, a 9.§ értelmében: „Eredménytelen a választás, ha 4-nél kevesebb jelölt kap érvényes szavazatot.”
Ugyanezen törvény 10. §-a kimondja, hogy „Képviselő az a 4 jelölt lesz, aki a legtöbb szavazatot kapta”.

A választókerületi eredmény alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy a legtöbb érvényes szavazatot
Kóka Anikó a „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által,
által állított,
Lakatos Mihály a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított,
Lakatos József Gusztáv a Roma Polgári Tömörülés, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége által állított,
Illés Ildikó a Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége által állított kisebbségi jelöltek kapták, így a Tiszavasvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselőivé megválasztásra kerültek.

Advertisement