|
Méltóságteljesen emlékeztek október 6-án a Nemzeti Gyásznapon azok, akik a Tiszavasvári Város Önkormányzata, a Vasvári Pál Társaság és a Találkozások Háza rendezésében eljöttek a kultúra fellegvárába, az ott megtartott ünnepségre.
Tompa Mihály A gólyához című versét Arató Martin mély átéléssel adta elő, majd Ráduly Sándorné a Vasvári Pál Társaság titkára emlékezett az aradi vértanúkra. Közben Nagy Istvánné Nagy Ibolya eddig soha (?) és sehol (?) nem publikált, megzenésített verset énekelt, melyet a múlt század közepén nagyapjától tanult a 13 aradi hősről. Aranyiné Nyitrai Anita kamarakórusa Kossuth nótacsokorral kedveskedett a több mint hatvan hallgatónak. 15 órakor "Vasvári Pál és kora" történelmi vetélkedő kezdődött a Tiszavasváriban tanuló általános- és középiskolás fiataloknak. Záró akkordként az "Itt születtem én ezen a tájon " című három korosztályban meghirdetett versíró pályázat és a történelmi vetélkedő eredményhirdetésére került sor. Külön öröm volt a szakmai zsűrinek, hogy a versíró pályázat középiskolás kategóriájához Nyírvasváriból is érkezett pályamű. A felkészítő tanároknak és a zsüri tagjainak Kovács Béla helyi iparművész igényesen kiművelt faragott fatálakat ajándékozott. Az egész vetélkedő és pályázat bizonyítja , hogy "az elődök fénylő igazsága áttöri azt a sűrű homályt, mely időnként rátelepedni kíván a ma embere lelkére."
Hankó András









Fotó: Hankó András
|