|
„A szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas, szakmai szempontból minden igényt kielégítő strandpályát kapott a város”
– nyilatkozta a Magyar Nemzeti Sportszövetség referense
Az elmúlt hónapokban sok városlakó kíváncsian szemlélte, hogy a hét minden munkanapján dolgos emberek és munkagépek vonulnak a Városi Strandfürdő felé. A végzett munka gyümölcse most, április végére érett be. Első alkalommal a fürdő nyitásakor, az V. Öhönforgató Verseny és Néptánctalálkozó alkalmával tekinthetik meg az érdeklődők a felújított strandpályát, amely részben az Önkormányzati Minisztérium pályázati forrásából, részben Tiszavasvári Város Önkormányzata saját önerejéből valósult meg.
A beruházás során 30m x 40 m nagyságú, strandfoci, strandkézilabda, strandröplabda és tollaslabda sportok űzésére alkalmas pálya került kialakításra, körben 2 méter szélességű biztonsági sávval. Területén mintegy 30 cm mélységben került terítésre mosott homok, amely az előírás szerinti igényeket bőven felülmúlja. Védve a homokágyást az időjárás viszontagságai elől szegélykő is készült a pálya köré, melynek költségét az Önkormányzat önerőből fedezte.
A pálya kimérését követően közcélú munkaerők és közfoglalkoztatottak működtek közre a felújítási folyamat kézi és gépi folyamataiban, így a tereprendezés, földegyengetés, cserjétlenítés, pálya kitűzés, pályasík kialakítása, külső szegélykő alapozása, betonfal építés, homokkal való feltöltés és a kellékek beállításának munkálataiban.
A támogatott beruházás hasznosítása a jövőre nézve máris ígéretesnek mutatkozik. A munkafolyamat záró szakaszában a Magyar Nemzeti Sportszövetség részéről Firnitz József úr, országos strandkézilabda referens látogatta meg a pályát, aki - látván az egyes strandsportágak igényeit kielégítő pályát - kifejezte elismerését és ígéretet tett arra, hogy a jövőben számos országos verseny megrendezését kezdeményezi köreiben., első alkalommal július hónap közepén.
Ezúton fejezzük ki köszönetünket az Önkormányzat, a Városi Kincstár, a Tiszavasvári Sportegyesület és a TIVA-Szolg. Kft. azon munkatársainak, akik heteken, hónapokon keresztül fáradoztak a pálya kialakításán és környezetének szebbé, gondozottabbá tételén!
Az Önkormányzati Minisztérium támogatásának és a Tiszavasvári Önkormányzat jelentős hozzájárulásának köszönhetően a Városi Strandfürdő területén - nyitvatartási szezonban - megszépült környezetben várja a sportolni vágyókat a felújításra került homokos borítású strandfoci pálya.
Bízunk benne, hogy a beruházás által a helyi sportélet gazdagabb lesz és valamennyi korosztály számára a megszokottnál színesebb skálán mozoghatnak a szabadidő aktív eltöltésének lehetőségei városunkban.
Tiszavasvári Város Önkormányzata

|