Gyengénlátó változat
 Köszöntő
 Turisztika
 Rendezvények
 Aktuális
 Tiszavasvári kártya
 Pályázatok
 Nyomtatványok
 Közérdekű
 Hatósági nyilvántartások
 Ügyeletfigyelő
 VI. ÖHÖNFORGATÓ  VERSENY  és  NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ
 Képgaléria
 Gasztronómia
 A Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal épületének akadálymentesítése
 Iskolafejlesztés Tiszavasváriban
 E-mail
 Napelemes rendszer kialakítása a Tiszavasvári Polgármesteri Hivatalban

Szavazás

Hírek »
Tájékoztató a fecske és nyugdíjas lakás program újabb változatának előkészítéséről Nyomtatás

 

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. június 18-án megtartott ülésén napirendre tűzte a „fecske és nyugdíjas lakás” program megvalósításának előkészítéséről szóló előterjesztést, melynek keretében informálódott a májusban meghirdetett lakásprogram eredményességéről. Tekintettel arra, hogy a program nem keltette fel a városunkban élő potenciális igénylők érdeklődését, ezért a Képviselő-testület indokoltnak tartotta, hogy kiterjessze a programban résztvevők körét. Ennek érdekében a Testület lehetővé tette, hogy az érdeklődők, lakóhelyi kötöttség nélkül részt vegyenek a programban. Az új feltételek szerint akár a városon kívül élő, de az Önkormányzat által megállapított feltételeknek megfelelő, pályakezdő fiatalok, és nyugdíjasok is pályázhatnak az újonnan megépülő lakásokra.

Fentiekben ismertetett keretek között a Testület ismételten előzetes pályázatot írt ki.

A „fecskelakás” programban lakóhelyi korlátozás nélkül azok a 40. életévüket még be nem töltött fiatal házaspárok vehetnek részt, akik kereső tevékenységet végeznek, nem rendelkeznek önálló lakással, és a pályázat elnyerése esetén a „fecskelakás” bérleti díja és rezsije megfizetése mellett legalább havi 10.000,- Ft összegű lakáscélú előtakarékosságot vállalnak.

Az Önkormányzat a „nyugdíjas lakás” program megvalósításával kíván közreműködni a koruk, egészségi állapotuk miatt életvitelükben korlátozott nyugdíjas polgárok lakásfeltételei javításában azzal, hogy a rászorulók részére életük végéig lakáshasználati jogot biztosít. A programban részt vehetnek azok a pályázati kiírás feltételeinek megfelelő igénylők, akik vállalják, hogy pályázatnyertesség esetén megfizetnek az Önkormányzat számára 3 millió forint egyszeri lakáshasználati díjat, valamint vállalják a „nyugdíjas lakás” rezsijének, valamint a közös költségek arányos részének viselését.

Az Önkormányzat kizárólag megfelelő létszámú - a pályázati feltételeknek megfelelő - igénylő jelentkezése esetén indítja el a lakásprogramot.

A lakásprogramban való részvételi szándékot kizárólag az erre rendszeresített pályázati adatlapon lehet bejelenteni, 2009. év július hó 15. napjától kezdődően 2009. év szeptember hó 1. napjáig.

A pályázat benyújtásához szükséges részletes információkat a Tiszavasvári Város Önkormányzata www.tiszavasvari.hu című honlapján lehet elérni, illetve felvilágosítást lehet kérni ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Építésügyi Osztályán (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4. 101. számú iroda, telefon: 42/520-556).


Polgármesteri Hivatal
 



 

Advertisement