| Szolgáltatási díjak módosulása |
![]() |
|
MÓDOSULNAK EGYES SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK JANUÁR 1-TŐL A Képviselő-testület a 2008. decemberi ülésén több, lakosságot érintő szolgáltatási díj módosításáról hozott döntést. - Az Alkaloida Vegyészeti Gyár zRt. mint szolgáltató, kezdeményezte a hatályos távhőszolgáltatási díjak módosítását. Javasolta, hogy a távhődíj felülvizsgálata alkalmával a Képviselő-testület vegye figyelembe, hogy a szolgáltatás eddig nyomott áron történt, melyet a díjkalkuláció mellett az is igazol, hogy a távhőszolgáltatással rendelkező környező településeken már most is magasabb díjtételek vannak érvényben. Kérte, hogy a távhőszolgáltatás alapdíjának változatlanul hagyása mellett, a Testület a fogyasztási díjat 2574 Ft/GJ, a melegvíz hődíjat 780 Ft/m3 mértékben állapítsa meg. A Képviselő-testület a kezdeményezés körülményeit megvizsgálva megállapította, hogy a hatályos díjak 2007. július 1. napjától vannak érvényben és azóta a lakossági gázáremelés összesen 27 % volt. Fenti körülmények alapján a Képviselő-testület az alábbi távhőszolgáltatási díjakat állapította meg:
Alapdíj: 250 Ft + ÁFA Ft/lm3/év, azaz 300 Ft/lm3/év Fogyasztási díj: 2.145 + ÁFA Ft/GJ, azaz 2.574 Ft/GJ, Melegvíz hődíj: 650 + ÁFA Ft/m3 azaz 780 Ft/m3.
A szolgáltatás díjainak fentiek szerinti módosítása az alapdíj kivételével – amely nem változik – 30 %-os mértékű emelkedést jelent. Szolgáltató tájékoztatása szerint ezek a díjak még mindig nem nyújtanak kellő fedezetet a hőenergia előállításával kapcsolatosan felmerülő kiadásokra.
- A Városi Köztemető üzemeltetésével megbízott Lippai és Lippai Temetkezési Szolgáltató Kft. javaslatára, a temetőfenntartás változatlan színvonalának biztosítása érdekében a Képviselő-testület a temetői díjakat a 2008. évi várható infláció mértékének megfelelően (6,5 %) korrigálta. A Testület a díjemelési javaslat figyelembevétele mellett arról is döntött, hogy az első alkalommal történő sírhelyásás költségét beépíti a sírhelyek megváltási díjába, a ravatalozó használatával kapcsolatosan felmerülő összes szolgáltatást egységesen, ravatalozó használati díjként kell megfizetni. A halott hűtésével kapcsolatosan felmerülő díjat viszont időarányosan, külön kell megfizetni. A Képviselő-testület döntése alapján a Városi Köztemetőben 2009. január 1-től a következő díjtételek érvényesek:
1.) Temetési hely, illetve újraváltás díja:
a.) A városi köztemetőben a sírhelyek megváltási díja: - I. osztályú sírhely: 25.900 Ft + ÁFA, azaz 31.080 Ft - II. osztályú sírhely: 19.300 Ft + ÁFA, azaz 23.160 Ft - III. osztályú sírhely: 15.300 Ft + ÁFA, azaz 18.360 Ft - urnasírhely, urnafülke: 3.800 Ft + ÁFA, azaz 4.560 Ft A pótdíj mértéke koporsós rátemetésnél a sírhely megváltási díjának 50 %-a, urnás rátemetés esetén ennek 50 %-a. b.) Az 1/a. pontban meghatározott díjakat kell alkalmazni a sírboltokra is. c.) Kettes sírhelyek, illetve többes sírboltok esetén az alapdíjakat a sírhelyben elhelyezhető koporsók számával kell szorozni. d.) A használati idő meghosszabbítása esetén az újraváltási díjak megegyeznek a sírhely megváltási árakkal.
2.) Temetőfenntartás hozzájárulási díja: 800 Ft/nap + ÁFA, azaz 960 Ft (melyet csak a Temetőben munkát végző vállalkozók fizetnek).
3.) Temetői létesítmények, illetve az üzemeltető által biztosított szolgáltatások igénybevételéért fizetendő díj :
a.) Ravatalozó használati díj: 17.300 Ft/temetés + ÁFA, azaz 20.760 Ft. b.) Halotthűtő használati díj: 1.600 Ft/nap + ÁFA, azaz 1.920 Ft.
- A TIVA-Szolg Vagyonkezelő és Településszolgáltató Kft. kezdeményezte az ivóvíz- és szennyvízelvezetés, -tisztítás és -kezelés díjának felülvizsgálatát. A Testület figyelembe vette a szolgáltatói kezdeményezésben felsorolt indokokat, mely szerint a díjban érvényesíteni szükséges az elmúlt év inflációs hatásait, illetve az amortizációs költségek legalább egy részét. Fenti körülmények alapján a Testület a díjtételeket átlagosan 10 %-kal megemelte, melynek következtében 2009. január 1. napjától a következő díjak érvényesek:
a.) Ivóvíz-szolgáltatás: - a lakosság részére : 216,67 Ft/m3 + ÁFA azaz 260 forint - közület részére: 250 Ft/m3 + ÁFA azaz 300 forint
Szennyvízelvezetési és -tisztítási díj: - Lakosság részére: 220,84 Ft/m3 + ÁFA azaz 265 forint - Közület részére: 262,5 Ft/m3 + ÁFA azaz 315 forint
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a jelenlegi árképzés nem foglalja magában a teljes rendszer amortizációs költségét, melynek a fogyasztói árba való beépítése néhány éven belül elkerülhetetlen lesz. Az új árképzési gyakorlat bevezetését követően jelentősen növekedhet az ivóvíz-szolgáltatás valamint a szennyvízelvezetés és –tisztítás díja.
- Városunkban a helyi tömegközlekedést Aranyi István Zoltánné vállalkozó biztosítja, a 2007. április 1. napjától érvényes díjak alkalmazásával. A legutóbbi díjmegállapítás óta történt inflációs hatásokra való hivatkozással Szolgáltató kezdeményezte, hogy a tevékenységhez kapcsolódó díjtételeket a Képviselő-testület 2009. január 1. napjától mintegy 12 %-kal növelje. A Testület a kezdeményezést támogatva, a következő díjtételeket állapította meg:
Egy utazásra érvényes vonaljegy ára Tiszavasvárin belül: 135 Ft Teljes árú havi bérletjegy ára: - egész hónapra: 2.710 Ft - tanuló, nyugdíjas havi bérlet ára: 1.000 Ft. A díjtételek az általános forgalmi adót és az utasbiztosítás összegét is tartalmazzák.
Polgármesteri Hivatal
|





































