Gyengénlátó változat
 Köszöntő
 Turisztika
 Rendezvények
 Aktuális
 Tiszavasvári kártya
 Pályázatok
 Nyomtatványok
 Közérdekű
 Hatósági nyilvántartások
 Ügyeletfigyelő
 VI. ÖHÖNFORGATÓ  VERSENY  és  NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ
 Képgaléria
 Gasztronómia
 A Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal épületének akadálymentesítése
 Iskolafejlesztés Tiszavasváriban
 E-mail
 Napelemes rendszer kialakítása a Tiszavasvári Polgármesteri Hivatalban

Szavazás

Hírek »
Öhönforgatók figyelem! Nyomtatás

 

A Találkozások Háza 2010. május 15 – én (szombaton) rendezi meg a VI. Öhönforgató Versenyt és Néptánctalálkozót a Városi Strandfürdő területén.
Várjuk azoknak a baráti társaságoknak, munkahelyi közösségeknek, civil szervezeteknek a jelentkezését, akik szeretnének részt venni a főzőversenyen.

A zsűri tagjai:
Bundáné Badics Ildikó - jegyző
Sági Szilárd – a Hal a tortán gasztrokibice
Németh János - Venesz díjas mesterszakács


A csapatok számára kijelölt főzőhelyet, vízvételi lehetőséget tudunk biztosítani, valamint az első 25 jelentkező számára sörpadot asztallal.
Reggel 7:00 órától foglalható el a kijelölt főzőhely, a főzőverseny kezdési időpontja 9:00.
A zsűrizés kezdete: 12:00
Jelentkezési határidő: május 10. ( hétfő)
Nevezési díj: 2000-Ft/ csapat, mely összeget az öhönforgatók díjazására fordítanak a szervezők.
I. díj: 50.000-Ft
II. díj: 30.000-Ft
III. díj: 20.000-Ft


Kóstolójegy megvásárolható a helyszínen a rendezvény napján a szervezőktől 300 - Ft – os áron, amely összegből 200-Ft a leadott jegyek alapján a kóstolást biztosító csapathoz kerül vissza.

Részvételi szándékukat a Találkozások Házában ( Tiszavasvári, Szabadság tér 1.),
levélben, telefonon, faxon (42/520-000) tehetik meg.

A főzőcsapatok számára május 14 – én, pénteken 16 órától lehetőséget biztosítunk kellékeik elhelyezésére, melyet biztonsági őrséggel védünk.
 



 

Advertisement