| Nyári táborok a Mákvirág Centrumban |
![]() |
|
Nyakunkon a nyár és vele együtt a várva várt vakáció, ami óriási öröm a gyerekeknek, a szülők számára azonban nem kis fejtörést okoz, hogyan is oldják meg csemetéjük hosszúra nyúló szabadidejének hasznos eltöltését.
Kajak-kenu tábor Kihasználva a csónakázó tó és a városi strand közelségét a tábor programjában szereplő tevékenységek mindegyike a vízhez köthető. Elsősorban a kajakozás és a kenuzás kap fő hangsúlyt a programok között, de délutánonként számos, strandolással egybekötött elfoglaltságot kínálunk a gyermekek számára (pl. strandfoci, strandröpi, vízilabda stb.) Foci tábor Foci táborunkba azokat a fiatalokat várjuk, akik szeretik a sportot, azon belül főként a labdarúgást, és mindezt szívesen egészítik ki a nyáron elmaradhatatlan, frissítő strandolással. A fociedzések délelőttönként a tábor mellett található strand focipályáján zajlanak. Délutánonként lehetőség nyílik egyéb kellemes és hasznos időtöltésre a táborban és a szomszédos csónakázó tavon (pl. kenuzás, kajakozás, ping-pong, cso-csó, lovaglás stb.)
Táborunkba szeretettel várjuk az állatokat és a természetet kedvelő gyerekeket, akik itt egész nap kedvenceik, a lovak közelében lehetnek Tábor jellege: bejáró
Idén először szervezünk tábort azon gyerekek számára akik szeretnek bringázni, s emellett érdekli őket minden, ami a kerékpározáshoz bármilyen módon köthető. A táborozás ideje alatt kisebb túrákat tesznek a környéken, megismerkedhetnek a közlekedés szabályaival, ügyességi, játékos vetélkedőkön vehetnek részt. Táborozás közben mód nyílik arra is, hogy elsajátítsák a kerékpárok szerelését, javítását. Tábor jellege: bejáró
A táborban résztvevő gyerekek lehetőséget kapnak arra, hogy megismerkedjenek az íjászat és a lovaglás alapjaival, valamint betekintést nyerhetnek a magyar történelem egyi9k legérdekesebb korszakába, a Honfoglalás korába. Az edzések mellett lehetőség nyílik arra is, hogy megismerkedjenek a honfoglalás korára jellemző kézműves mesterségekkel, a kor jelentős történelmi személyiségeivel, eseményeivel, mondakincsével. Tábor jellege: bejáró
Táborunkba azokat a gyermekeket várjuk, akik szívesen alkotnak saját kezűleg különféle használati –és ajándéktárgyakat változatos anyagokból, különféle kézműves technikákat alkalmazva. A foglalkozások során a résztvevők készítenek csuhébabát, fakanálbábot, cserépfigurákat, papírvirágokat, kipróbálhatják a batikolást és a szalvéta technikát. Az elkészített tárgyakat készítőik természetesen haza is vihetik. A kézműves foglalkozások mellett természetesen nem hiányozhatnak az elmaradhatatlan tábori vetélkedők, játékok és persze a strandolás sem. Turnus: július 19-július 23
Ezekbe a táborokba elsősorban óvodás korú gyermekek jelentkezését várjuk 4 -7 éves korig. Turnus: június 28 – július 02 (Benyuszné Babi néni) Ha már elkezdtél angolul tanulni, vagy ha még nem, de szeretnél jó társaságban, vidám környezetben megismerkedni ezzel a nyelvvel, és a 6-9 éves korosztályba tartozol, téged is várunk játékos angol táborunkba. Az egész napot átszövi az angol nyelv használata, a nyelvi foglalkozásokat kiegészítik a kézműves programok, mozgásos feladatok, zene, dalok, játékos vetélkedők. Lovas tanya tábor ovisoknak Kifejezetten óvodások számára ajánljuk ezt a tábort, amelyben a fő hangsúlyt a lovaglásra fektetjük, de természetesen csak olyan mértékben amely nem megterhelő a 4-7 éves korú gyermekek számára. A lovas foglalkozások délelőttönként zajlanak, a nap többi részében a résztvevők megismerkedhetnek a mára csak emlékként élő falusi életmód rejtelmeivel és szépségeivel, a falusi élet hagyományaival, kézműves mesterségekkel, állatok gondozásával, pogácsát és kenyeret süthetnek kemencében, népi ételeket készíthetnek. Turnus: augusztus 9 – augusztus 13 Kalóztábor Akik szeretik a kalandokat és az izgalmat, s ha csak egy hétre is, de szívesen lennének Feketeszakáll, vagy Jack Sparrow 21. századi követői, azoknak itt a helye a kalóztáborban. Turnus: augusztus 2-6
Táborunkba azokat a 4-10 éves gyerekeket várjuk, akik szívesen töltenének el egy hetet a mesék birodalmában. Minden nap egy mesét dolgoznak fel a gyerekek, a meséhez kapcsolódva szerepjátékokat játszanak, kézműveskednek, elkészítik az adott mesére leginkább jellemző tárgyakat, kellékeket. Turnus: augusztus 9-13
Általános információk A Mákvirág Centrum napközis táborai hétköznapokon 8-17 óráig várják az érdeklődő gyermekeket. A résztvevők számára napi 3x-i étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna) biztosítunk. Biztonságos környezet, szakképzett felügyelet minden napközihez. A részvételi díj magában foglalja a strandbelépők árát is! Felvilágosítás és jelentkezés: Páliné Zorgel Enikő Tel:06-20/200-7250 |





































