|
Dr. Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, dr. Karakó Lászlóval a térség egyéni országgyűlési képviselőjével Tiszavasváriba látogatott, ahol Rozgonyi Attila polgármester és Palló Sándor a Fidesz helyi elnöke fogadta.

Az Alkaloida vegyészeti gyár tárgyalótermében a vendégeket a kisváros kis- és középvállalkozásainak vezetői, tulajdonosai várták. Rozgonyi Attila polgármester-jelölt rövid köszöntőjében kiemelte a térség és Tiszavasvári legnagyobb problémáját okozó munkanélküliséget és reményeit fejezte ki arra vonatkozóan, hogy sikerül ebben előrelépni, mivel ez alapozhatja meg a fejlődés útját.

Ezt követően dr. Czomba Sándor adott a jelenlévők részére átfogó képet az ország gazdasági helyzetéről, a munkanélküliségről és az azt körülvevő anomáliákról, valamint felvázolta a kormány jövőbeni terveit. Kiemelte az elmaradott térségekben szükséges munkahelyteremtések szükségességét, a képzés, átképzés fontosságát és a jelenlegi közmunka átalakításának irányait. Az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódóan államtitkár úr kérte a jelenlévő vezetőket, hogy a társadalmi konzultáció során saját problémáikat és ötleteiket juttassák el a minisztériumhoz, hiszen az előzőektől eltérően, most azt kiváló szakemberek vizsgálják meg és építik majd be a pályázati kiírásokba. Czomba Sándor nagyon lényeges változásnak tartotta, hogy a kormány nagy hangsúlyt fektet a kis- és középvállalkozások élénkítésére, hiszen e nélkül a magyar gazdaság nem tud talpra állni. A közfoglalkoztatásról kiemelte, hogy az jelen állapotában teljes kudarc. Ez az állapot tarthatatlan, éppen ezért a polgári kormány értékteremtő munkát kíván felajánlani a munkanélkülieknek. – Tudomásul kell venni, hogy aki segélyért folyamodik, annak tisztességes munkát kell végeznie.

A jelenlévők egyhangúlag üdvözölték a kormány ez irányú törekvéseit és többen elmondták gyakorlati problémáikat, ötleteiket, melyek mindannyiszor egybecsengtek a tervezett intézkedésekkel. Zárszóként államtitkár úr még egyszer megkérte a munkáltatókat, hogy a jövőben is folyamatosan segítsék munkáját személyes véleményeikkel, ötleteikkel.
Dr. Czomba Sándor ezt követően, dr. Karakó László társaságában a választókerület másik kisvárosába, Ibrányba utazott, ahol egy jól működő, mintegy 200 főt foglalkozató üzemet látogatott meg. A tulajdonosokkal együtt a helyszínen várta őket Román István országgyűlési képviselő a Fidesz-KDNP ibrányi polgármester-jelöltje, a helyi Fidesz csoport elnöke.

A jelenlévők előbb egy kötetlen beszélgetés során mondták el terveiket, ötleteiket. A tulajdonosok részéről röviden elmondták a vállalkozás rövid történetét, a válság hatásait, jövőbeni terveiket és a gyakorlati problémákat. Államtitkár úr tömör tájékoztatást adott a várható változásokról és gyakorlati ötleteket kért a vezetőktől, melyek a jövőben beépíthetőek a kormány tervei közé is. A szakemberek több tervvel álltak elő a vállalkozások életének megkönnyítése érdekében és a munkahelyteremtés fellendítésével kapcsolatban, melyeket államtitkár úr igyekszik majd továbbítani és hasznosítani.

A tartalmas eszmecserét követően a jelenlévők megtekintették az üzemet, ahol légrugókat gyártanak kamionokhoz, autóbuszokhoz, többek között a Volvo, Scania beszállítói, sőt Kínába is importálnak. A munkafolyamatok megtekintése során államtitkár úr nagyon otthonosan mozgott - hiszen eredeti végzettsége gépészmérnök - így a bemutatott gépek ismerősek voltak számára.

A bejárás során a vezetők folyamatos tájékoztatást adtak az általuk gyártott mintegy 600 féle termékről, azok sorsáról és a hozzájuk kapcsolódó komoly minőségi követelményekről. A bemutató az egyik szomszédos telephelyen található automata hegesztőrobot megtekintésével zárult.

Dögei Mihály
parlamenti titkár
|