|
A kormány zéró toleranciát hirdetett meg az ittas gépjárművezetőkkel kapcsolatban. Időnként a sajtón keresztül kapunk tájékoztatást arról, hogy a bevezetést követően hogyan alakult a balesetek során a halálozási statisztika. Arról is kapunk tájékoztatást, hogy a közúti ellenőrzések során hány gépkocsivezetőtől vették el a jogosítványt. Ennek ellenére nap, mint nap azt tapasztaljuk: egyesek egyáltalán nem veszik figyelembe a megváltozott szabályokat, kockáztatnak, azt hiszik, mindig meg fogják úszni a szabálytalanságokat. A rendőrség hetente 3-5 vezetői engedély bevonását kezdeményezi az okmányirodától ittas vezetés miatt. Ezek a gépkocsivezetők szerencsére nem okoztak balesetet, mégis lebuktak a közúti ellenőrzés során. Úgy látszik, kevés a figyelmeztetés, a kapott intő jeleket pedig nem vesszük komolyan. Azt gondoljuk, hogy sérthetetlenek vagyunk, velünk nem, csak másokkal történhetnek meg a negatív dolgok.
Aki vezet, felelősséget kell, hogy vállaljon. Felelősséget saját magáért, de legfőképpen a saját és más gépjárművek utasaiért, a gyalogosokért, minden közlekedőért. Aki vezet, nem alapozhat pusztán a mások éberségére. Egyik ember sem veszélyeztetheti hanyagságával mások életét, testi épségét. Senki nem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a jogszabályi tilalmakat. Mert a pénzbírság helyett könnyen egy másik ember életének a vége lehet a büntetés.
Mindezek elkerülése végett figyeljük környezetünket! Csökkentsük a szabálysértések, bűncselekmények számát! Ha lehetőségünk van rá, ne engedjük, hogy ittas ember gépjárműbe üljön! És soha, véletlenül se kockáztassunk! Mert a legkisebb hanyagság is végzetes következményekkel járhat. És erre nincs tolerancia!
Polgármesteri Hivatal
|