|
- A Tiva-szolg Kft. üzletrészének értékesítésével kapcsolatban két hete úgy döntött a Képviselő-testület, hogy állami tulajdonú vállalatnak adja el az üzletrészét. Miért volt szükség erre a döntésre Polgármester Úr?
- Az elmúlt négy év közel egymilliárd forintos költségelvonása azt eredményezte, hogy önkormányzatunknál felhalmozódott egy olyan működési hiány, amely nem tévesztendő össze a fejlesztési hiánnyal vagy a pazarló gazdálkodással. Arról van szó, hogy az intézmények működtetéséhez a kormány jóval kevesebb támogatást társít, mint amennyi kötelezettséget a törvényekben előír.
Ilyen előzmények után – nem először- számba vettük, hogyan juthatunk pénzhez. Lehetőség a vagyonértékesítés, amely során a passzív vagyonból aktív vagyon jön létre, de a jelen gazdasági helyzet miatt már nem tudjuk tovább folytatni a lakásértékesítéseket.
Bevételhez tud jutni az önkormányzat adó (pl.: ingatlanadó) kivetésével, amely most a törvény értelmében adottsága és kötelezettség is az önkormányzatoknak. Ez egy 150-250M forintos bevétel esetén 30.000-50.000 forintos éves adóval terhelné a lakosságot. Ezzel szemben én azt javaslom, hogy ne terheljük a lakosságot, próbáljunk meg valamilyen más módon pénzhez jutni.
Ennek kapcsán három éve már elindult egy folyamat, amelynek egyeztetései során azt javasoltam, hogy 20 éves időtartamra, meghatározott feltételek mellett biztosítsunk lehetőséget arra, hogy egy másik cég végezze a vízmű üzemeltetését. Nem a vizet adtuk, nem is tehettük volna! Maga a víz állami tulajdon, csak az állam dönthetne arról, hogy a nemzeti vagyont kiárusítja, ami valóban jogos felháborodást kelthetne.
A közelmúltban meghozott döntés eredményeként a Tiva-szolg Kft. tulajdonosa így a továbbiakban nem az Önkormányzat, hanem a 100% állami tulajdonban lévő Tiszamenti Vízművek Zrt. lesz, amennyiben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ezzel egyet ért és elfogadja az ajánlatot.
- A döntésnek melyek a várható előnyei?
- Az üzemeltetés átadásából származó előny pedig összetett. A Zrt. kb. 310 millió Ft-ot fog fizetni az Önkormányzatnak, illetve további 40 millió Ft értékű fejlesztést fog végrehajtani a városban, bekapcsolva olyan területeket is a szolgáltatásba, mint a gyári lakótelep vagy Józsefháza.
A döntés biztonságát különböző feltételek garantálják: Szolnok, Debrecen, Hajdúhadház mellett még vagy 16 településnek az ellátását biztosítja ez a cég. A díjtételek tekintetében előre meghatároztuk, hogy az önkormányzat az utóbbi 10 évben alkalmazott díjemeléseivel szemben a cég jóval kisebb mértékben, az egész futamidőre, tehát 20 évre előre meghatározott módon: 7 évig infláció + 2 % mértékben, a következő 13 évben viszont csak az infláció mértékében növelheti a vízdíjat. Számbavéve, hogy az euró bevezetését követően az euró inflációs rátája hogyan változhat, a városunkban akár egyedülálló módon alacsony lehet a szolgáltatás ellenértéke.
- A városban elindult a találgatás, hogy miből származik az üzemeltető cég haszna?
- Hozzá nem értő, tapasztalatlan, szaktudással nem bíró emberek azt állítják, hogy a Tiva-szolg.-ot nyereségessé lehet tenni. Természetesen el lehetne bocsátani 10 embert, ha a törvény lehetővé tenné, de ezen a téren már megtettük, amit lehetőségeink engedtek.
A bérszámfejtést, könyvelést, számlázást a szóban forgó cégnél egy óriási központi rendszer kezeli, amelyhez nem kell külön személyzetet alkalmazni. Mi nem rendelkezünk ilyen programmal, nekünk továbbra is fenn kellene tartani a jelenlegi szolgáltatásokat, a különbség ebből adódik.
Szándékos lázításnak és hangulatkeltésnek foghatóak fel azok a felhangok, amelyek szakmai háttér nélkül fölvetik, hogy az elkövetkező kormány majd megmenti a helyzetet, most vigyem csődbe az önkormányzatot. Én ehhez nem adom a nevem! Lehetséges, hogy
Néhány hónap múlva normalizálódna a helyzet valamilyen mértékben, de a megtakarítások a hiány mértékéhez képest annyira elenyészőek lennének, hogy nem oldanák meg a problémáinkat és valóban csődközeli állapotot idéznének elő.
Hazánkban az önkormányzatok 80%-a hasonló problémákkal küzd. Minden önkormányzat keresi a megoldást és minden önkormányzat más módon talál megoldást. Egy biztos: a döntésnek semmi köze sincs sem a nemzeti vagyon kiárusításhoz, sem a Tiva-Szolg Kft. eddigi működéséhez. Önkormányzatunk megragadta az egyetlen olyan racionális megoldást, amellyel a továbbiakban is fenntartjuk a rendszer üzemképességét és mindemellett pert indítunk a kormány ellen, mert a szakágazati törvények és a költségvetési törvény ellentmond egymásnak, ellehetetlenítve valamennyi település törvényes működését.
- Volt-e más kérője a Tiva-szolg. Kft.-nek?
- Természetesen. Az egyik partner a teljes önkormányzati vagyont kívánta üzemeltetni, amiért tulajdonrészt kapott volna az önkormányzat a cégben, de az erőviszonyok miatt (elenyésző beleszólási lehetőség) ezt elvetettem. Egy másik német tulajdonú cégnek hazánkban eddig még nem volt üzemeltetési tapasztalata, ezért nem szavazott bizalmat neki a Testület. Olyan céget kerestünk, amelynek ajánlata a lakosságot nem terheli meg a megszokott díjtételeknél jobban.
- A közelmúltban felröppent a hír, hogy a pécsi önkormányzat visszaköveteli a magántulajdonostól az üzemeltetés jogát. Sok helyi városlakó éppen ezért fél az üzletrész eladásától.
- A pécsi önkormányzat elkövette azt a hibát, hogy több milliárdot kért az üzemeltetésért, ráadásul ők magáncéggel tárgyaltak. Mi beépítettünk a szerződésbe olyan garanciális elemeket, amelyek lehetőséget adnak az önkormányzatnak a továbblépésre szükség esetén. Bármilyen jogszerűtlen teljesítés esetén rendkívüli felmondásra van azonnali módunk - visszafizetési kötelezettség nélkül. De jogszerű teljesítés esetén is bármikor felmondhatja az önkormányzat a megállapodást, ebben az esetben a visszafizetési kötelezettség az eltelt idővel csökkentett, kamat és hozam nélküli összeg.
- Ha esetlegesen a későbbiekben vissza akarja venni az önkormányzat a szolgáltatást, honnan lesz erre pénz?
- Vagyon értékű jog visszavásárlása esetén befektetés jellegű hozamról beszélünk, tehát befektetési konstrukcióban, azaz hosszú lejáratú hitel formájában finanszírozható. Ez azért lehet szükség esetén előremutató, mert a jelenlegi működési hiányunk ilyen módon nem kezelhető, míg abban a pillanatban, amikor ez életbe léphet, nem teszünk mást, mint a meglévő hiányt átalakítjuk egy hosszú távú finanszírozási konstrukcióvá.
Az önkormányzat a döntéssel most megoldja a likviditási problémáit, ugyanakkor a lakosság ellátását is megfelelően biztosítja. Mivel Debrecen, Szolnok és egyéb települések elégedettek ezzel a szolgáltatással, remélhetőleg Tiszavasváriban sem lesz gond.
- Megszületett a döntés. Hogyan tovább, mikortól várható az új szolgáltató belépése? Mi lesz a dolgozókkal?
- A Tiszamenti Vízművek tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozza meg a döntést, és azt követően készíthetjük elő az üzletrész adásvételi szerződését, ami újra a Testület elé kerül a decemberi ülésen. Amennyiben mind a Vagyonkezelő, mind az Önkormányzat elfogadja a szerződést, akkor elvileg önkormányzati érdekből a vételár egy részét már decemberben, más részét januárban vagy esetleg az év folyamán egyenlítik ki. Maga a tevékenység átvétele, tehát a cég tulajdonjogának a felügyelete január 1. napjával történhet meg, amikortól a szolgáltatást ugyanaz a Tiva-szolg., ugyanazokkal az emberekkel, csak más tulajdonossal fogja végezni. Várhatóan mindannyiunk megelégedésére!
|