| Jutalom a kitűnő tanulóknak |
 |
|
A szülőt mindig büszkeség tölti el, ha gyermeke kitűnő bizonyítványát tarthatja a kezében, akkor pedig különösen, ha örömét másokkal is megoszthatja. Július 6-án erre adódott lehetőség, amikor az Önkormányzat és a Városi Strandfürdő Kft. közös szervezésében átadásra kerültek a kitűnő minősítésért járó tiszteletjegyek. Ez alkalommal több, mint 100 gyerek gyűlt össze szüleivel, testvéreivel, nagyszüleivel, hogy átvehesse a jeles tanulmányi eredményéért járó jutalmát, amely 5 alkalomra szóló belépőt jelent a Városi Strandfürdő területére.
Az átadó ünnepség Rozgonyi Attila köszöntőjével kezdődött. Polgármester úr boldogan jelentette be, hogy ebben az évben a helyben lakó diákok közül mintegy 104 tanuló vehette át a belépőket. A jutalmat Polgármester Úr és Pogácsás Ágnes, a Tiszavasvári Strandfürdő Kft. ügyvezetője adta át, majd vendégül látták az egész évben kitartóan tanuló diákokat és hozzátartozóikat.
Bízunk benne, hogy a következő évben még több diák büszkélkedhet kitűnő jegyeivel, a biztatás részünkről minden bizonnyal megmarad.
További képek a www.tiszavasvari.hu weboldalon a Galéria menüpont Rendezvények címszava alatt.
TVÖ
|