Gyengénlátó változat
 Köszöntő
 Turisztika
 Rendezvények
 Aktuális
 Tiszavasvári kártya
 Pályázatok
 Nyomtatványok
 Közérdekű
 Hatósági nyilvántartások
 Ügyeletfigyelő
 VI. ÖHÖNFORGATÓ  VERSENY  és  NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ
 Képgaléria
 Gasztronómia
 A Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal épületének akadálymentesítése
 Iskolafejlesztés Tiszavasváriban
 E-mail
 Napelemes rendszer kialakítása a Tiszavasvári Polgármesteri Hivatalban

Szavazás

Hírek »
III. Sport- és Egészséghét Nyomtatás

 

A „MOZOG AZ EGÉSZ VÁROS” III. SPORT- ÉS EGÉSZSÉGHÉT JEGYÉBEN
AZ IDÉN IS FIGYELT MAGÁRA A VÁROS

Immáron harmadik éve, hogy városunkban megrendezésre került a rendezvénysorozat, mely szerdától egészen szombat délutánig egészségmegőrző-, sportos- és szórakoztató programokat nyújtott az önmagára figyelő és kikapcsolódni vágyóknak.
Az Önkormányzat kezdeményezésére a szervezésben és lebonyolításban számos partner akadt. A Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium, valamint a Tiszavasvári Általános Iskola „Amit a felnőtteknek sem szabad…” címmel felvilágosító előadást szervezett az iskola tanulóinak.

Az Egyesített Óvodai Intézmény tagóvodáiban és a Városi Bölcsődében mozgásos délelőtt keretében rúgták a gólokat és vették az akadályokat a gyerekek. Bár az egészséges életmódra nevelés egész évben fő feladatnak számít, ezen a héten különösen kiemelten kezelték az egészséges életmód testi, lelki megvalósításának lehetőségeit. Szerdán közös ügyességi-, szlalom, gyorsulási, közlekedési versenyekkel illetve játékos tevékenységekkel igyekeztek az óvodásokat megismertetni, de volt olyan tagintézmény is, ahol zöldség-és gyümölcsnapot, egyben kreatív foglalkozásokat tartottak. A nap zárásaként hatalmas érdeklődésnek örvendett a „Görland” Extrém pályán megrendezett görkorcsolya- és gördeszka verseny, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt kikapcsolódást nyújtott.

Az Egészséghét másnap „Ez egy „MÁSnap” címmel folytatódott. A nap legizgalmasabb programjának a „DOBD EL A DROGOKAT!” című előadás ígérkezett Beleznai Endre, az esemény arca tolmácsolásában. A TÁMOP 5.2.5-08/1-2008-0150 pályázat keretében megvalósuló, humorral övezett előadásra az általános-és középiskolás diákok egyaránt ellátogatottak.

A MARATONI SPORTNAP címmel meghirdetett napon a TSE futball tornája került megrendezésre a Városi Sporttelepen, ahol a barátságos mérkőzésen a részvétel és a mozgás öröme volt a lényeg.
Az est végére elérkezett a várva várt ÉJSZAKAI AKADÁLYVERSENY, melyet a Jogging pálya átadó ünnepségével kötöttek össze a szervezők. 12 csapat mérte össze tudását és erejét a hold fénye alatt, melynek végén a versenyzőket meleg étel és kikapcsolódásként az ABBA Team koncertje várta.

A Sport-és Egészséghét záró elemeként megszervezett Egészségnapon ingyenesen igénybe vehető szűréseknek és bemutatóknak, kóstolóknak az idei évben is a Találkozások Háza adott helyet, ahová a legkisebbektől a szépkorúakig valamennyi korosztály ellátogatott. A családok részvételét, az egész napos kikapcsolódást a Kézenfogva Alapítvány országjáró kamionja és játszóház szolgálta. A ragyogó napsütés alatt a színpadon THAI BOKSZ bemutató, a tiszalöki K!ng & Pr!nce Dance Team tánca, majd az ABBA Team szórakoztatta a rendezvényre látogatókat.
A vércukorszint-, koleszterin- és vérnyomásmérést közel 250 fő vette igénybe, a CO mérést - aki vérnyomást méretett - szinte mindenki igényelte. A testzsír mérés és testtömeg index meghatározást kevesebben kérték. Szemvizsgálatot a földszinten és az emeleten is végeztek a szakemberek, mely előtt folyamatosan hosszú sor kígyózott (közel 100 fő). Glaukómaszűrésen 89 főből 8 főt szűrtek ki. Az elsősorban cukorbetegeknél végzett neuropátiás fájdalomszűrésen is nagy volt az érdeklődés. A hallásvizsgálaton 60 fő vett részt, ebből 18 főt küldtek további vizsgálatokra, míg a melanómaszűrésen 118 fő vett részt, ebből továbbküldésre 10 főt javasolt a szakember. A kiszűrés eredményei: Basalioma (rosszindulatú bőrdaganat): 2 esetben, Atipusos naevus (festékes anyajegy és melanóma) 7 esetben, Solaris keratósis (rákmegelőző állapot) 3 esetben.
A szűrések eredményéről - aki önkéntesen kérte és a szükséges adatokat megadta - kockázatelemzést és életmód-tanácsadást kapott a rendezvényen, de utólagosan a Jósa András Kórház arról még összesített statisztikát készít.
Nagy érdeklődést tanúsítottak a szűréseken résztvevők és a látogatók a mézbemutató és –kóstoló, a víztisztító berendezés, gyógyászati segédeszközök bemutatója, Zepter lámpa kipróbálása, tej- és tejtermékek, péktermékek, saláták és gyümölcsök kóstolásában, az MBT cipő kipróbálásánál és az ahhoz kapcsolódó talpbemérésen. Népszerű volt az Aloe Vera, Tupperware, Olifram és Avon termékek bemutatója, sminkelés és arcápolás. Diákok közreműködésével az elsősegély-nyújtási ismereteit mindenki felfrissíthette. A drogprevenció és a szelektív hulladékgyűjtést szemléltető kiállítás és tájékoztató is felkeltette az emberek érdeklődését. A háromféle masszázst közel 50 fő vette igénybe.
Már a hét folyamán is számos jó példát láthattak és hallhattak az érdeklődők arra vonatkozóan, hogy milyen nagy szerepe van a sportnak az egészség megőrzésében. Az Egészségnapon vendégünk volt Dömötör Zoltán, az Olimpiai Bajnokok Klubjának Elnöke, úszó és vízilabdázó világbajnok, aki személyes példájával és előadásával bizonyította be a sport szerepét az egészségmegőrzésben.

A program rendező szerve: Tiszavasvári Város Önkormányzata
Támogatóink: Kézenfogva Alapítvány, Jósa András Kórház Nyíregyháza, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Nyíregyházai-, Ibrány-Nagyhalászi-, Nagykállói-, Tiszavasvári Kistérségi Intézete, Kelp Ilona-,Kabay János- és Arany Kereszt Gyógyszertárak, Tiszavasvári Városi Televízió, Best-Of Rádió, Találkozások Háza, TITKIT SZESZK Védőnői Szolgálat, Tiszavasvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum; Tiszavasvári Sportegyesület, Tiszavasvári Nagycsaládosok Egyesülete, Városi Rendőrkapitányság, Városi Polgárőrség, TELSE, Kelet-Környezet Kft., TISZATEJ Kft. Rakamaz; Pizza-Feretti, De-MAX Kft., Tiszavasvári Sütőüzem Kft; Zöldség-és Gyümölcsüzletéből: Czirják József, Görög Miklósné és Takács Tibor, Fekete Gyula őstermelő, Virág Imre őstermelő, Hankó András.

TVÖ

 

 

Advertisement