Köszöntő
 Aktuális
 Tiszavasvári kártya
 Pályázatok
 Nyomtatványok
 Közérdekű
 Rendezvények
 V. ÖHÖNFORGATÓ  VERSENY  és  NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ
 Vasvári Hírmondó
 Gasztronómia

Szavazás

Hírek

 

Élelmiszer-vállalkozók figyelem!

Tájékoztató a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal eljárásrendjéről a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet alapján indult eljárásokban...

Nőnapi köszöntő

Az örökké érthetetlen, megfejthetetlen csoda, életünk eredete és értelme a NŐ...

Nem szűnik meg a Vasvári Kártya!

 Ezúton hívjuk fel figyelmüket a Vasvári Kártya használatával kapcsolatos változásokra...

Üdülési csekk

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közzétette az ezévi szociális üdülési támogatásokra irányuló pályázati kiírásokat...

Napi jótanács

Ha éjszaka vezettek és azt tapasztaljátok, hogy tojásokat dobnak a szélvédőtökre, NE indítsátok el az ablaktörlő-lapátokat és ne is spricceljetek vizet a szélvédőre!...

A Képviselő-testület február hónapban hozott döntései

E hónap minden évben jelentőséggel bír a Testület és a település számára, hiszen ekkor kerül megtárgyalásra városunk költségvetése, melyet a Képviselő-testület – valamennyi bizottság és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat előzetes véleményezését követően – elfogadott...

2010. február havi anyakönyv

2010. február hónapban születtek...

E.ON hirdetmény

Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. felkérte városunk ingatlantulajdonosait, -kezelőit a településen (kül- és belterületen egyaránt) meglévő kisfeszültségű, középfeszültségű és nagyfeszültségű villamoshálózatok vezetékei mentén, a biztonsági övezeten belüli fák, bokrok, magasabb növényzet (akár élő, akár elszáradt, gondozott vagy gondozatlan) eltávolítására, gallyazásának elvégzésére...

Figyelmeztetés a pszichiátriai szerek káros hatásaira

Az utóbbi években több mint 100 hivatalos figyelmeztetés jelent meg egyes pszichiátriai szerek káros mellékhatásairól az egész világon...

Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. közleménye

Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. felkéri az ellátási területén lévő ingatlantulajdonosokat a villamoshálózatok vezetékei mentén, a biztonsági övezeten belüli fák, bokrok, magasabb növényzet eltávolítására, gallyazásának elvégzésére...

A hormonális problémák természetes kezelése

Február 23-án, kedden az Oltalom Alapítvány és az Életpont Nonprofit Kft. szervezésében látogatott el városunkba a sokak által gyógyításairól már jól ismert Wolfgang Köbel természetgyógyász...
 

A vállalkozókat érintő érdekvédelmi kezdeményezés

A vállalkozásokat érintő terhek racionalizálása érdekében városunk Képviselő-testülete levélben kereste meg a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Üzleti Környezet Főosztályát, melyben a vállalkozások létét segítő intézkedések megtételére tett javaslatot.

Pályázati felhívás

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága (továbbiakban mint: Civil Alap) pályázatot hirdet A HELYI SZERVEZETEK 2010. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA...
 

Változások az egyéni vállalkozói tevékenységben

Amint arról már Önök is értesültek, 2010. január elejétől az okmányirodai egyéni vállalkozói igazolvány ügyintézés megváltozott...

Muszáj mérgezni magunkat?

Félelmetes, mi mindent tűzre raknak az emberek, csak azért, hogy saját maguk megoldják a háztartási hulladék elhelyezését, ezzel egyidejűleg csökkentsék lakásuk fűtési költségét, és közben nem gondolnak arra, milyen környezeti kárt okoznak...

Január 1-től változott a telekalakítás rendje

Tájékoztatjuk városunk lakosságát, hogy 2010. január 1-ével megváltozott a telekalakítás rendje...

Tájékoztatás lakossági adatgyűjtésekről

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal Debreceni Igazgatósága Tiszavasvári településen a KSH elnöke által 2010. évre engedélyezett önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket végez...
 

Kedves Teniszbarátok!

Felhívom figyelmeteket, hogy február 6-án ( szombaton ) megrendezésre kerül a Vasvári Tenisztagozat és a Tiszavasvári Sportegyesület szervezésében az Ifjúsági Teniszkupa...

Tájékoztatás

A TIGÁZ ZRT. megnyitotta ügyfélszolgálati irodáját Tiszavasváriban...

Etikai kódex

Tiszavasvári Város Jegyzője a 2010-es tavaszi parlamenti és őszi önkormányzati választásokra való tekintettel etikai kódexet ad ki a Vasvári Hírmondó közéleti havilap és a www.vasvarihirmondo.hu internetes weboldal zökkenőmentes működése érdekében...

A civil társadalom felelőssége, és a nyilvánosság

Mi „civilek” nem pártokba szerveződünk, nem is a pártokat patronáljuk, függetleneknek tekintjük magunkat, de a közéletben aktívan részt kívánunk venni. A „civileknek” közvetlenül, és tudatosan is bele kell szólniuk a politika alakításába, ezt igazolja a mai helyzet, és az elmúlt két évtized...

Az új háziorvos megérkezéséig kérjük a lakosság türelmét

 Tiszavasvári Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy pályázat útján keres háziorvost az I. számú körzetbe (Dr Pusztai Anna volt körzete). A körzet ellátása a praxis betöltéséig helyettesítéssel történik és a rendelési idő a Tiszavasvári Kabay János úti rendelőben a következőképpen alakul...

Karácsonyi díszben

Városunk ünnepi fényárban úszik. Néhány fotóval mi is megörökítettük a legszebb középületeket, tereket, amelyek a Galéria menüpont Városunk címszava alatt tekinthetőek meg...

Tiszavasvári Szervezetek figyelmébe

Tájékoztatjuk, hogy Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2007. (III.27.) rendelet 11. §-a rendelkezései értelmében a Képviselő-testület működésének alapja az éves munkaterv, melynek előkészítése során a városban működő jelentősebb politikai, szolgáltató, érdekképviseleti és társadalmi szervek vezetőitől javaslatot lehet kérni...

Január 1-től változnak a vízszolgáltatás díjai

A TIVA-Szolg. Kft. a bevételei és kiadásai alakulására, az inflációra, az adóváltozásokra és a reálbérek változására való hivatkozással kezdeményezte az ivóvíz- és szennyvízelvezetés, -tisztítás és -kezelés díjának megállapításáról szóló 34/2007. (XI. 28.) rendeletben megállapított közüzemi díjak 2010. január 1. napjától történő módosítását, a díjak mintegy 9 %-os emelését...

Vasvári Hírmondó -2010-ben önköltségi áron-

A Képviselő-testület novemberi döntése alapján a költségvetési megszorítások miatt – többek között a városi újság esetében is – elvonásokat léptet életbe 2010 januárjától.

Merre tovább TIVA-SZOLG.?

A Tiva-szolg Kft. üzletrészének értékesítésével kapcsolatban két hete úgy döntött a Képviselő-testület, hogy állami tulajdonú vállalatnak adja el az üzletrészét...

A Képviselő-testület november hónapban hozott döntései

November hónapban is két alkalommal látszott szükségesnek a városvezetők összehívása, amelyet jórészt pályázati határidők sürgettek...

Köszönetnyilvánítás

Karácsonyi fényárban úszik esténként Tiszavasvári, az utcák és közterületek ünneplőbe öltöztek, s csillogva köszöntik a fényfüzérek, színes lámpák, díszek közelében sétáló járókelőket...

Kiigazítás

A Városi Televízió egy korábbi, „Megkérdeztük a Polgármestert” című műsorában elhangzott lakossági kérdésre azt nyilatkoztam, hogy az egyik önkormányzati bérlakás bérlője a lottónyertes volt. Ez a kijelentés téves információn alapult, a lakás bérlője nem ő volt.

                                    Rozgonyi Attila
                                      polgármester

 

Helyi termékek piaca

 Ötletes termelők nem is olyan régen létrehoztak egy gazdasági weboldalt a helyipiac.hu rendszerében, amin keresztül közvetlenül értékesíthetik és naprakészen aktualizálhatják a helyi termékek információit a regisztrálók. Több megyebéli település csatlakozását követően városunk polgármestere is fölfigyelt a lehetőségre, így ma még csupán kevés, de reményeink szerint egyre bővülő termékkörrel fog szerepelni Tiszavasvári is az interneten.

A kampányoltás az intézményekben sikeresen zajlik

Városunkban az új típusú influenza (H1N1) elleni védőoltást a bölcsődés, óvodás, általános- és középiskolás tanulók, valamint a nevelési- oktatási intézmények dolgozói önkéntesen és térítésmentesen vehették igénybe az elmúlt hetekben...

Ismét élelmiszersegély-osztás városunkban

2009-ben immár második alkalommal kerül sor európai uniós élelmiszersegély csomagkiosztására a tiszavasvári lakosok között...

Köszöntés

Dr. Legány Andrásné és Dr. Legány András nyugalmazott pedagógusok nemcsak az életben alkotnak egy párt, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karán 50 éve egyszerre szerezték meg pedagógus diplomájukat is...

2009. november havi anyakönyv

 2009. november hónapban születtek...

Jogszabályváltozás kezdeményezése közbeszerzés

Az ún. közbeszerzési törvény átfogó módosítására vonatkozóan városunk Képviselő-testülete kezdeményezéssel élt az alábbiak szerint:.....

Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság felhívása

Tisztelt Lakos!
Lehetséges, hogy már értesült arról, hogy jelenleg zajlik az ország új vízgyűjtő-gazdálkodási tervének kidolgozása, mely az Európai Unió előírásainak megfelelően, december 22-ére készül el. A terveken érzékelhető az az új szemléletmód, mely a magyar vízügyet mostantól jellemzi...

Nagyanyáink bölcsessége

Megfázás elleni tippek a kamrából...

Beszélgetés a város életéről, jövőjéről

2009. november 17-én (kedden) 17.30 órakor az 5-ös és 6-os számú választókörzetben LAKOSSÁGI FÓRUM-ot tartunk...
 

Önkormányzatunk folyamatosan pályázik külső forrásokra

Sajnos még a vízcsapból is az csöpög, hogy az önkormányzatok saját erőből már jelenleg sem vagy alig tudják ellátni kötelező feladataikat, a jövőben pedig még kétségesebb lesz a települések megélhet

Integrált szociális jellegű városrehabilitáció pályázat

A város önkormányzata pályázatot nyújtott be az Észak-alföldi Operatív Program keretében kiírt; az ÉAOP-2007-5.1.1.A kódszámú, Integrált, szociális jellegű városrehabilitáció támogatási célra. A pályázatot a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága előzetesen legfeljebb 293.267.850.- Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte, 345.021.000.- Ft elszámolható összköltség mellett...

A Képviselő-testület október hónapban hozott döntései

Úgy tűnik, az év vége felé közeledve is inkább szaporodnak, mintsem fogynának a teendők, hiszen a rendkívüli és a munkarend szerinti testületi ülések meghívójában szereplő, több mint 30 napirendi pont várt megtárgyalásra.

Erőszakellenes Napok

 Az Erőszakellenes Nap elnevezésű program megnyitóján Rozgonyi Attila polgármester egy perces néma főhajtást kért az erőszakos cselekedetek áldozatainak emlékére attól a több mint ezer diáktól, akik az általános iskola és a középiskola képviseletében gyűltek össze a Városi Sportcsarnokban...

Tüdőszűrés Tiszavasvári-Józsefházán

Szűrés helye: Tiszavasvári-Józsefháza, Polgári út (Szűrőbuszban)
Szűrés ideje: 2009. november 27. 8-12 óráig
Egyéb vizsgálatok: vaszkuláris szakrendelés komputeres látásvizsgálat

 

Jövőre már nem jár ingyen a Vasvári Hírmondó

A Képviselő-testület a napokban határozott arról, hogy a Vasvári Hírmondó a továbbiakban csak térítés ellenében, 100 Ft-os egységáron juthat el városunk polgáraihoz...

2009. október havi anyakönyv

2009. október hónapban születtek...

Papírhegyek-romló élettér!

A számítógépek elterjedésével mindnyájan úgy gondoltuk, hogy a papírhasználat az ötvenes évek szintjének töredékére esik vissza. Azt hittük, hogy a Föld fa készletének jelentős része megmenekülhet azáltal, hogy digitális információtovábbítás váltja fel a megszokott papírhegyek gyártását. A múlt hagyatéka, miszerint minden ügyünket, gondolatunkat sok-sok példányban vetjük papírra, sokszorosítjuk, terjesztjük - ma is kísért.

Fecske és nyugdíjas lakás program

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. szeptember 24-én megtárgyalta a „fecske és nyugdíjas lakás” program megvalósításának lehetőségeit. Megállapította, hogy a programra még mindig nem jelentkeztek annyian, hogy az Önkormányzat megépíthesse a „fecske és nyugdíjas” lakásokat, ezért a későbbiekben felmerülő igények felmérése érdekében a Képviselő-testület tovább hirdeti a lakásprogramra való jelentkezés lehetőségét.

Rozgonyi Attila ünnepi beszéde

Városunk Polgármestere az alábbi szavakkal emlékezett meg az ünnepről...

Tájékoztató temetői járat indításáról

 Tájékoztatom a lakosságot, hogy a Mindenszentek Napjára való tekintettel 2009. november 1-jén TEMETŐI JÁRAT közlekedik a városban, az Aranyi Tours jóvoltából ingyenes személyszállítással...

Szentmihályi lovasok a Pampuch-tanyán

 A Szentmihályi Kézművestalálkozó és Lovasnap 2. Napjának a Pampuch-lovastanya adott otthont, ahol immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Lovasnap.

A vállalkozókat érintő érdekvédelmi kezdeményezés

A vállalkozásokat érintő terhek racionalizálása érdekében városunk Képviselő-testülete levélben kereste meg a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Üzleti Környezet Főosztályát, melyben a vállalkozások létét segítő intézkedések megtételére tett javaslatot.

Dr. Kállai Ernő felhívása

Tisztelt Állampolgárok! Ha úgy ítélik meg, hogy valamely hatóság, (például állami szerv, önkormányzat, rendőrség) illetve közszolgáltatást végző szerv (például áram-, víz-, gázszolgáltató) kisebbségi jogaikkal összefüggésben sérelmet okozott Önöknek, kérhetik segítségünket.

Együttműködés

A Tiszavasvári Általános Iskolák és Debrecen NB I-eskézilabda csapatának egyesülete, a DKSE Együttműködési megállapodást terveznek kötni.

Orvosi ügyelet igénybe vétele

A Tiszavasváriban működő összevont, azonos telephelyű háziorvosi ügyelet az 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelet értelmében az alábbi esetekben vehető igénybe...

Szentmihályi Napok

 Szeptember utolsó hétvégéjén ragyogó napsütés töltötte be a Szentmihály teret. De nemcsak a napsugarak, hanem megannyi kézműves sátor és a délelőtti sürgés-forgás is azt jelezte, itt valami szokatlan dolog van készülőben, valami, amit lassan elhagytunk programjaink sorából...

A Képviselő-testület szeptember hónapban hozott döntései

A szeptemberben megtartott két testületi ülés közel 40 napirendi pontja azt jelezte, hogy van bőven teendő önkormányzati berkekben...

III. Sport- és Egészséghét

Immáron harmadik éve, hogy városunkban megrendezésre került a rendezvénysorozat, mely szerdától egészen szombat délutánig egészségmegőrző-, sportos- és szórakoztató programokat nyújtott az önmagára figyelő és kikapcsolódni vágyóknak...

Tájékoztatás pályázati eredményekről

 A korábbi évekhez hasonlóan az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács idén is meghirdette a hazai forrású pályázati lehetőségeket. A benyújtott pályázatokat értékelve Tiszavasvári Város Önkormányzata három projekt megvalósítására nyert el forrást...

Az idei évben nem lesz BURSA

Tiszavasvári Város Önkormányzata 2009. évben nem írja ki a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot...

Hivatalosan is átadásra került a jogging pálya

 Önkormányzatunk még 2008-ban pályázatot nyújtott be az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által kiírt felhívásra, melynek keretein belül egy szabadidő park és jogging pálya került kialakításra az Ifjúsági Tábor és Városi Strandfürdő mögött meglévő tó mellé, köré...

Idősek köszöntése

Az ENSZ Közgyűlésének határozata alapján először 1991-ben rendezték meg az idősek világnapját. Az intézkedés célja, hogy középpontba helyezzék a méltóságteljes öregkort, valamint az idősöket visszaintegrálják a gazdaságba.

Kérdések és válaszok az új influenzáról

Az iskoláskorú gyermekek gyakran kapnak el légúti fertőzéseket, és az iskolák – mint zárt közösségek – elősegíthetik az influenza gyors terjedését, ahol a gyerekek könnyen terjeszthetik a fertőzést egymás között, s ezt átadhatják a felnőtteknek is...

Európai Uniós élelmiszersegély osztás

Tisztelt Városlakók!

Ezúton szeretnénk beszámolni arról a sikeres önkormányzati pályázatról, melynek keretében 2000 fő részére tudtunk európai uniós élelmiszersegélyt osztani.

Együtt egy drogmentes Tiszavasváriért

Igen tekintélyes kitüntetést vehetett át városunk drogellenes tevékenységét szervező tagjainak kíséretében Rozgonyi Attila polgármester úr Budapesten a Syma Sport- és Rendezvényközpontban 2009. szeptember 23-án a Drogmentes Magyarországért Maraton záró bankettjén.

Köszöntés

Rendhagyó módon nagy évfordulókról emlékezett meg a Képviselő-testület a szeptemberi ülésen. Pataki Tiborné nyugalmazott pedagógus a hajdúdorogi Állami Népiskolai Tanítóképző Intézetben 60. éve, míg Széki Lajos nyugalmazott iskolaigazgató a nyíregyházi Állami Tanítóképző Intézetben 50. éve szerzett diplomát.

2009. szeptember havi anyakönyv

 2009. szeptember hónapban születtek...

Lakossági fórum

Korszerű hulladékgazdálkodás európai uniós támogatással Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Magyar Méhészeti Nemzeti Program

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 121/2009. (IX. 11) számú rendeletével meghirdette a 2009/2010-es gazdálkodási évben a méhészek számára nyújtható támogatási jogcímeket.

Gombavizsgálók versenye

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága a gombaszakértők tudásszintjének fenntartása és fejlesztése érdekében országos gombafelismerési versenyt hirdet meg.

Két keréken-játékos sportnap

 "Mozog az egész város” III. Sport- és Egészséghét program keretein belül városunk oktatási-nevelési intézményei is részt vett a „KÉT KERÉKEN” játékos sportnapon...

Kérdések és válaszok az új influenzáról és a megelőzésről

Az iskoláskorú gyermekek gyakran kapnak el légúti fertőzéseket, és az iskolák – mint zárt közösségek – elősegíthetik az influenza gyors terjedését, ahol a gyerekek könnyen terjeszthetik a fertőzést egymás között, s ezt átadhatják a felnőtteknek is. Az eddigi nemzetközi tapasztalatok szerint az új influenzavírus által okozott legtöbb megbetegedést az 5-24 éves korosztályból jelentették...

Köszönet nyílvánítás a temetőkapu további adományozóinak

Az Önkormányzat köszönetnyilvánításaképpen szeretnénk továbbra is közzétenni azok névsorát, akik magánszemélyként, családjaik nevében vagy vállalkozóként támogatták a megújult temetőkapu fölállítását...

2009. augusztus havi anyakönyv

2009. augusztus hónapban születtek...

A Képviselő-testület augusztus hónapban hozott döntései

Az éves munkaterv szerint augusztus hónapban ülésszünetet tartott volna a Képviselő-testület, azonban számos téma megtárgyalása „döntéskényszert” eredményezett, így két alkalommal is összehívta városunk képviselőit a polgármester...

Lakossági fórum a bűdi településrész fejlesztéséről

Az uniós pályázatoknál alapkövetelmény a lakosság tájékoztatása, valamint a lakosok bevonása a pályázatok előkészítésébe és végrehajtásába. Ennek első lépése volt a büdi étteremben július 31-én megtartott lakossági fórum, melyet Rozgonyi Attila polgármester úr és Benicsák István alpolgármester úr kezdeményezett...

III. Sport- és Egészséghét

 Már hagyománnyá vált rendezvényünk programjainak célja az egészségmegőrzés, a figyelem felhívása az egészséges életmódra olyan elemekkel, mint a sport, ingyenes szűrések szervezése, az egészséges életmódot tükröző bemutatók, kóstolók szervezése...

Augusztus 20-ai köszöntő

Kegyelet teljes ünnepet Tiszavasvári, nemzeti önbizalmat és felemelkedést Magyarország!

Eurocable 3 az 1-ben akció

Kábeltv- internet- digitális telefon szolgáltatás egy csomagban!

Ismét szökik a víz

A Gimnázium előtti tér látványos megújuláson ment keresztül az elmúlt hetekben. Az 1970-es évek elején épített, azóta betemetett szökőkutat kitakarították, lefestették a közfoglalkoztatás keretében dolgozók, majd a károsodott gépészeti berendezések kerültek felújításra. Ugyan látványelemekben nem gazdagodott a kút, de a tervek szerint a közeljövőben különböző színű fényekkel megvilágítva minden bizonnyal változatos látványt fog nyújtani...

Tájékoztatás a hulladékbegyűjtés és elhelyezés új gyakorlatáról


Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet előírásai miatt a Tiszavasvári Kommunális Hulladéklerakó Telepet 2009. július 16. napjával be kellett zárni...

Nem úgy néz ki a város mintha gazdasági válság lenne

„Nem úgy néz ki ez a város, mintha gazdasági válság lenne! Sikerélmény a dolgozó közmunkásoknak és megnyugvás az adófizető polgároknak, amit látunk.” - hangzott el egy városlakó megnyilatkozása a 2009. július 23-án (csütörtökön) 17.00 órakor megtartott Közmeghallgatáson.

2009. július havi anyakönyv

2009. július hónapban születtek...

Technikai ajánlás városunk honlapjának használatához

Több alkalommal megkeresték városunk weboldala, a www.tiszavasvari.hu honlap szerkesztőit azzal, hogy nem találják az egyéb fórumokon meghirdetett tartalmakat a megjelölt helyeken...

A Képviselő-testület július hónapban hozott döntései

A munkaterv szerinti ülésszünet előtti hónapban két alkalommal hívta össze városunk képviselőit a polgármester. A rendkívüli tanácskozás egyik oka az volt, hogy az Önkormányzat a településen keletkező szilárd hulladékot 2009. július 16-tól a Regionális Hulladékkezelő Üzembe szállíttatja mindaddig, míg a nyíregyházi új hulladéklerakó üzemelési engedéllyel nem rendelkezik...

Változik az étkeztetés díja

Szeretnénk felhívni azok figyelmét, akik szociális étkeztetésben, valamint a gyermekeik után - bölcsődében, óvodában, általános iskolában - étkeztetésben részesülnek, hogy júliustól a megemelt ÁFA miatt az étkeztetési díjak is növekednek...

Új állattartási rendelet

A képviselő-testület új rendeletet alkotott az állattartásról, amely szeptember 1. napjával lép hatályba. Ennek indoka a területet lefedő joganyag változása, illetve az, hogy a legtöbb, a korábbi rendelet által szabályozott kérdést magasabb szintű jogszabályok is rendezik. Ennél fogva az új rendelet terjedelme lényegesen lecsökkent.

Jutalom a kitűnő tanulóknak

A szülőt mindig büszkeség tölti el, ha gyermeke kitűnő bizonyítványát tarthatja a kezében, akkor pedig különösen, ha örömét másokkal is megoszthatja. Július 6-án erre adódott lehetőség, amikor az Önkormányzat és a Városi Strandfürdő Kft. közös szervezésében átadásra kerültek a kitűnő minősítésért járó tiszteletjegyek.

Közeleg az adófizetési határidő!

Felhívjuk a figyelmüket, hogy az esedékes 2009. II. félévi
• magánszemélyek kommunális adója
• vállalkozók kommunális adója
• helyi iparűzési adó
• gépjárműadó
pótlékmentes befizetési határideje 2009. szeptember 15. napja (kedd)...

A téma az utcán hever

Rendhagyó városkép fogadta júliusban a Nagybecskerek út felé tartókat: a hálás lakók saját kezdeményezésre terített asztalokkal, szalaggal borították el az utca minden szegletét, görkorcsolyázó és labdázó gyerekek, az utca közepén gőzölgő gulyás jelezte az arra közlekedők számára, hogy bizony ezen a napon útirányt kell váltaniuk, utcabál van készülőben...

Bababarát terület kitüntető címet kapott a városi könyvtár épülete

A Bababarát Terület cím 3 évig viselhető, 3 év után meg kell újítani a jogosultságot a WHO ajánlása alapján.

Értesítés szeizmikus mérési munkálatokról

Ezúton értesítjük a lakosságot, kerttulajdonosokat, földtulajdonosokat és földbérlőket, hogy Tiszavasvári, Szorgalmatos és Tiszalök térségében a Miskolci Bányakapitányság engedélyével az Acoustic Geofizikai Szolgáltató Kft. kőolaj- és földgázkutatást végez. A kutatás előreláthatólag július-augusztus hónapban zajlik...

Lételemünk a víz

Az újszülöttek kb. 75-80%-át víz képezi. A felnőttek testének kb. 60-70%-a víz, pl. egy 80 kg súlyú felnőtt szervezet kb. 54 l vizet tartalmaz. Az agy 78%-a, a vér 86%-a, a szív 77%-a, a máj 84%-a, az izmok 70%-a víz...

A civil társadalom felelőssége és a nyilvánosság

Miért fontos a társadalom szempontjából a nyilvánosság?
Röviden: kontrolt jelent társadalmon belül, de a társadalom és az állam között is...

Köszöntés

Nyilas Kálmán nyugalmazott pedagógus a Találkozások Házában megrendezett Városi Pedagógus Napon vette át aranydiplomáját, aki a szegedi Állami Pedagógiai Főiskolán 50 évvel ezelőtt szerzett pedagógus diplomája, valamint évtizedeken keresztül kifejtett értékes szakmai tevékenysége elismeréseképpen lett arany díszoklevél tulajdonosa...

Változások az okmányirodai munkában

2009. június 28-ától jelentős változások léptek hatályba az okmányirodai ügyintézéssel kapcsolatban.

Pályázati felhívás: vendéglátó-ipari egységek bérletére

Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) pályázati eljárás keretében történő bérbeadásra meghirdeti a tulajdonában álló Tiszavasvári, Nyárfa u. 3. szám alatti, 5702/3 hrsz-ú Városi Strandfürdő területén – a szolgáltatási színvonal emelése érdekében, elsősorban melegkonyhai, zöldség-gyümölcs, alapvető élelmiszer, strandcikk, illetve egyéb tevékenységek végzése céljából – megvalósítani kívánt négy új vendéglátó-ipari egységet...

Utólag a tüdőszűrésről

A TÜDŐSZŰRÉS szervezése nem volt hiábavaló!

A Tiszavasvári Városért Alapítvány felhívása

A „Tiszavasvári Városért” Alapítvány Kuratóriuma kezdeményezi, hogy legyen közös ügye Tiszavasvári lakosainak, Tiszavasváriban üdülőtulajdonnal rendelkező embereknek, tiszavasvári vállalkozóknak, Tiszavasváriban működő és érdekeltségű vállalkozásoknak és annak vezetőinek a Városi Strandfürdő területén jelenleg folyó beruházásnak sikeres és mielőbbi megvalósulása...

Telepengedélyek bevonása

Sokan keresnek meg minket azzal a problémával, hogy bevonták a telepengedélyüket, pedig nem követtek el semmilyen szabálytalanságot. Tájékoztatjuk Önöket, hogy valóban sor került bizonyos vállalkozók telepengedélyének bevonására, de ez nem szankció, hanem a telepengedélyezésről szóló új jogszabály (a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 358/2008. (XII.31.) korm. rendelet) végrehajtásából eredő következmény...

Semmelweis Nap

A Semmelweis nap a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, Július 1- Semmelweis Ignác születésnapja.

Városi Pedagógusnap

Egyre szaporodó emlékezőnapjaink sorában olyanok is vannak, amelyek soha nem kophatnak szürkévé, és nem degradálódhatnak. Ezek közé a különleges napok és alkalmak közé tartozik az óvodapedagógusok, a tanítók, tanárok, nevelők, szakoktatók napja is...

Pályázati felhívás-nyilvános illemhely üzemeltetésére

Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) pályázati eljárás keretében történő bérbeadásra meghirdeti, a tulajdonában álló, Tiszavasvári Városháza téren, a tiszavasvári 10 hrsz-ú, díszkert megnevezésű területen, a Városháza tér délkeleti oldalán megépítésre, elhelyezésre kerülő nyilvános WC bérleti jogát.

Véget ért a szervezett szállítás, a szűrés még tart!

Nyíregyházára a Mammográfiás (emlő) szűrésre városunk Önkormányzata az idei évben is ingyenesen biztosított buszt a 45-65 éves nők számára annak érdekében, hogy minél több ember igénybe vehesse a szervezett vizsgálatot...

Tájékoztató a fecske és nyugdíjas lakás program újabb változatának előkészítéséről

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. június 18-án megtartott ülésén napirendre tűzte a „fecske és nyugdíjas lakás” program megvalósításának előkészítéséről szóló előterjesztést, melynek keretében informálódott a májusban meghirdetett lakásprogram eredményességéről...

Tájékoztatás a képviselők által jelzett közterületi javítások sorrendjének megállapításáról

Az alábbiakban ismertetjük a képviselők által kezdeményezett javításokról készült összesítést...

Több személy munkásságát is méltatta a testület

Valamennyi helyi kitüntetésben részesült személynek gratulálunk, munkájukhoz a továbbiakban is sok sikert, egészséget és kitartást kívánunk!

Kábítószer-ellenes világhét

Június 26-a 1987 óta Kábítószer-ellenes Világnap, 22 esztendeje ugyanis ezen a napon deklarálták a témában tartott ENSZ konferencián, hogy a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében a nemzetek összefogására, a kereslet- és kínálatcsökkentés egyensúlyára épülő beavatkozásokra van szükség.

Fotópályázat: Lokálpatrióta látkép-Tiszavasvári másképp

Tiszavasvári Város Önkormányzata meghirdeti első fotópályázatát annak érdekében, hogy összegyűjtse és bemutassa a kizárólag napjaink városában készült fotóalkotásokat.

Nyilvános licittárgyalás (árverés)

Tiszavasvári Város Önkormányzata (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) nyilvános licittárgyalás (árverés) keretében történő értékesítésre meghirdeti a tulajdonában álló tiszavasvári 2854/2/A/25 hrsz-ú, üzlethelyiség megnevezésű 21 m2, a valóságban Tiszavasvári, Kossuth út 2. fsz/1. szám alatt található ingatlant.

Módosulnak a Képviselő-testület által megállapított egyes szolgáltatási díjak

Az Országgyűlés a 2009. május 11-i ülésnapján megalkotta az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvényt. A törvény módosította az általános forgalmi adóról szóló törvényt is, amely – néhány kivételtől eltekintve – július 1. napjával lépett hatályba.

2009. június havi anyakönyv

2009. június hónapban születtek...

Meghívó közmeghallgatásra

Tiszavasvári Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a 2009. július 23-án (csütörtökön) 17.00 órakor tartandó KÖZMEGHALLGATÁSRA.

Jelentkezzen az Aranykalász gazda tanfolyamra!

A fiatal agár vállalkozók számára meghirdetett tanfolyam elvégzése esetén lehetőség nyílik 40 ezer eurós vissza nem térítendő állami támogatást igénybe venni.

Az ORFK válaszlevele

Az Országos Rendőr Főkapitányság válasza az olaszliszkai üggyel kapcsolatban feltett kérdésekre...

Új Magyarország Fejlesztési Terv

Európai színvonalú utak Tiszavasvári térségében...

Városi strandpályás sportnap

„A szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas, szakmai szempontból minden igényt kielégítő strandpályát kapott a város” – nyilatkozta korábban Firnitz József, a Magyar Nemzeti Sportszövetség referense, aki július közepére országos kézilabda versenyek szervezését kezdeményezte. Eljött az idő, hogy a hazaiak is megtapossák az új homokborítást...

Pihenjen, gyógyuljon, szaunázzon Tiszavasváriban

A „Tiszavasvári Városért” Alapítvány Kuratóriuma kezdeményezi, hogy legyen közös ügye Tiszavasvári lakosainak, Tiszavasváriban üdülőtulajdonnal rendelkező embereknek, tiszavasvári vállalkozóknak, Tiszavasváriban működő és érdekeltségű vállalkozásoknak és annak vezetőinek a Városi Strandfürdő területén jelenleg folyó beruházásnak sikeres és mielőbbi megvalósulása...

Virágos városunkért 2009 - Környezetszépítő Cím

PÁLYÁZAT - Tiszavasvári Város Önkormányzata pályázatot hirdet városunk valamennyi lakosa számára „VIRÁGOS VÁROSUNKÉRT - 2009” Környezetszépítő Cím elnyerésére.

A Városi Strandfürdő 2009. évi új szolgálatási díjai

Tájékoztatjuk a tisztelt Városlakókat, hogy május 30-án a Városi Strandfürdő megnyitott.
A korábbi lapszámban közölt árak július 01-től - az ÁFA-törvény módosulásából adódóan – változnak...

A Tiszavasvári Városi Televízió műsorrendje

Adásnapok-Közvetített műsor jellege

Kánikula esetén a legfontosabb lakossági magatartási szabályok

- Keressen védelmet nyújtó épületet, semmiképpen ne maradjon kinn a szabadban, ha mégis, igyon sokat (az ajánlott napi 2-2,5 l-től is többet) és időnként keressen árnyékot...

Január 1-től változik a lakossági távhőszolgáltatás díja

Az Alkaloida Vegyészeti Gyár zRt. mint távhőszolgáltató, az általa termelt hő csökkentett önköltségi ára és a szolgáltatási díj közötti különbség csökkentése érdekében kezdeményezte a Képviselő-testületnél a hatályos szolgáltatási díjak módosítását 2009. július 1. napjától...

Földtulajdonosok, földhasználók figyelem!

A parlagfű elleni védekezés fontossága mellett kiemelten kell, hogy foglalkozzunk a külterületi ingatlanok mezőgazdasági hasznosításával is. Ennek érdekében felhívjuk a földtulajdonosok, földhasználók figyelmét, hogy Tiszavasvári külterületén a Nyíregyházi Körzeti Földhivatal 2009. július 1-jétől határszemlét tart...

Óvodatörténeti anyag készül-külső segítséget vár az Óvoda Közössége

Tiszavasváriban az első óvoda 115 éve kezdte meg működését és ezt követte még kilenc. Manapság, mikor óvodáink száma csökken, erkölcsi támaszt, biztonságot nyújthat múltunk ismerete. Ezért született meg az a gondolat, hogy a Fülemüle Természetvédő Óvoda 30. születésnapja alkalmából 2009. szeptemberében egy kiadvány jelenne meg...

Módosulnak a Képviselő-testület által megállapított egyes szolgáltatási díjak

Az Országgyűlés a 2009. május 11-i ülésnapján megalkotta az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvényt...

A Képviselő-testület május hónapban hozott döntései

Annak ellenére, hogy május hónapban két alkalommal is üléseztek a város honatyái, a munkarend szerinti testületi ülés meghívójában több mint 35 pont szerepelt, ami hosszadalmas döntéshozatalt jelzett elő...

Tájékoztatás - a képviselők által jelzett közterületi javítások sorrendjének megállapításáról

A Képviselő-testület a 2009. május 21-i ülésén tárgyalta a „képviselők által jelzett közterületi javítások sorrendjének megállapításáról” szóló napirendi pontot...

Jutalmazzuk a kitünő bizonyítványokat!

Valamennyi diák, aki szorgalmas, kitartó tanulással töltötte a tanévet, jutalmul 5 alkalomra szóló belépőt kap a Városi Strandfürdő területére...

Országos lakossági egészség felmérés részese lehet

Az ÁNTSZ Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központja 2009. május 25. és 2009. június 20-a között országos reprezentatív adatfelvételt végez a lakosság egészségi állapotára és az azt befolyásoló környezeti, életmódbeli tényezők megismerésére vonatkozóan, melynek során az interneten keresztül kívánnak kapcsolatba lépni Önnel...

2009. május havi anyakönyv

2009. május hónapban születtek...

Határszemle ellenőrzés

A Nyíregyházi Körzeti Földhivatal Tiszavasvári külterületén 2009. júluis 1-jétől parlagfű elleni hatósági védekezés helyszíni ellenőrzésével egybekötve határszemle ellenőrzést tart.

Drog helyett futás

A sportot, mint a kábítószer-fogyasztással szembeni egyik lehetséges választási lehetőséget népszerűsíti az a hazánk körüli futás, melynek résztvevőit május 20-án, szerdán üdvözöltük városunkban.

Gyermekek és fiatalok drogalternatíva programja Tiszavasváriban

Tiszavasvári Város Önkormányzata a Tiszavasvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal (KEF) közösen, 2008 őszén pályázatot nyújtott be a Társadalmi Operatív Program által kiírt gyermekek és fiatalok integrációs programjai elnevezésű pályázatra...

A Városi Strandfürdő 2009. évi szolgálatási díjai

A Képviselő-testület a Városi Strandfürdő szolgáltatásainak igénybevétele esetén alkalmazandó díjakat 2009. évben az alábbiak szerint állapította meg...

Kiállítás

A Kabay Ház (Térségi Szolgáltató Központ) ad otthont a jövőben M. Róka Gábor úr kiállításának, aki műveinek jó részét szülővárosának adományozta...

Tiszta levegőt!

Minden évben egyre nyomatékosabban próbáljuk felhívni a figyelmet a parlagfű elleni védekezés szükségességére!

Mammográfiás Szűrés

Szervezetten és ingyenesen utazhat!

Tiszavasvári Város Önkormányzata a szűrésre ingyenesen autóbuszt biztosít a városunkban élő 45-65 éves nők számára
2009. május 4-től május 27-ig...
 

Jutalmazzuk a kitünő bizonyítványokat!

Az elmúlt évben nagy sikernek örvendett az Önkormányzat kezdeményezése, mely szerint a kitűnő bizonyítványt felmutató diákoknak ingyenes belépőt biztosított a Városi Strandfürdő területére...

Konkrét intézkedésekre van szükség!

Mivel már eltelt az esztendő egynegyede, április 23-án (csütörtökön) kibővített vezetői értekezletre hívta a város Polgármestere valamennyi helyi intézmény és szervezet vezetőjét a költségvetés tervezésekor számbavett lehetséges megszorítások konkrétabbá tétele céljából...

Tájékoztató

az Ifjúság utcában történő forgalmi rend felülvizsgálatáról...

A Képviselő-testület április hónapban hozott döntései

 Április hónapban a napirendek sorát beszámolók nyitották meg, ahol jóváhagyásra került a Városi Rendőrkapitányság, a Városi Polgárőrség és a „Tiszavasvári Város Közrend-, Közbiztonságáért” Közalapítvány tájékoztatója...

Április havi anyakönyv

 2009. április hónapban születtek...

Tájékoztatás

„fecske és nyugdíjas lakás” program megvalósításának előkészítéséről

A Polgármesteri Hivatal munkaidejéről

Megszorítás a Polgármesteri Hivatalban...

Új strandpályát kapott a város

„A szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas, szakmai szempontból minden igényt kielégítő strandpályát kapott a város”
– nyilatkozta a Magyar Nemzeti Sportszövetség referense
 

Közoktatási megállapodás tervezet

Társadalmi vitára bocsátjuk a Tiszavasvári Város Önkormányzata és a Magyarországi Magiszter Alapítvány között megkötésre kerülő közoktatási megállapodás tervezetet. A megállapodás tervezettel kapcsolatos észrevételeket, hozzászólásokat 2009. április 30.-ig a kabinet@tiszavasvari.hu e-mail címre várjuk....

Európai SORS-TÁRSAK Közhasznú Egyesületének felhívása

KÉRÜNK mindenkit, hogy a saját érdekében olvassa el.
Miért, mire vigyázzon ? Főleg kiért.
A legnagyobb értékünk az otthon és az egészséges család.
Otthon a családi fészek, a joggal való vissza élés
az utcára tesz téged.

Megújult honlap

Tisztelt látogató! Örömmel jelenthetjük, hogy elkészült Tiszavasvári új weboldala. Külsőre igyekeztünk megtartani a jól megszokott struktúrát, de az oldal minősége, stabilitása nagy mértékben javult, bővültek a szolgáltatásai...

Veszettség elleni védekezés

A veszettség gyógyíthatatlan, embernél, állatnál egyaránt...

Új temetési díjak

A Képviselő-testület a 2009. márciusi ülésén lakossági kezdeményezésre felülvizsgálta a Városi Köztemető üzemeltetéséhez kapcsolódó egyes díjtételeket. A felülvizsgálat eredményeként 2009. április 1. napjától mérséklődtek a rátemetés díjai, és ettől az időponttól egységessé váltak a sírhelyek újraváltási díjai...

Tüdőszűrés

Szűrés helye: Találkozások Háza (Művelődési Ház) Bercsényi út felőli bejárata Szűrés ideje: 2009. április 9-től - 28-ig, munkanapokon: 8.00-12:00 óráig Egyéb vizsgálatok: tanácsadással egybekötött szűrővizsgálatokat tervezünk (bővebben a következő lapszámban)...

A képviselő-testület március hónapban hozott döntései

Március hónapban három alkalommal kaptak meghívót a Képviselő-testület tagjai. Az első rendkívüli ülés napirendjét „A korai beavatkozást középpontba helyező Biztos Kezdet programok elterjesztése” elnevezésű pályázaton való részvétel indokolta. ..

Március havi anyakönyv

2009. március hónapban születtek...

Mammográfiás (EMLŐ) szűrés

A területileg illetékes Mammográfiás szűrőállomásra autóbusszal történő szervezett eljutást Tiszavasvári Város Önkormányzata ingyenesen biztosítja a városunkban élő 45-65 éves nők számára...

Felhívás az illegális hulladék lerakók megszüntetésére

Az illegális hulladék lerakás napjainkban sajnos nem kirívó eset, országosan jellemző tömegjelenség. A fasorokat, árkokat, a vízpartokat, a parkokat, az utcákat sokan szemétlerakásra használják...

Genetikailag manipulált vetőmagok használatának korlátozására

Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő megkereséssel fordult a polgármesterekhez annak érdekében, hogy az önkormányzatok a rendelkezésükre álló eszközökkel segítsék elő a genetikailag manipulált vetőmagok használatának korlátozását...

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Felhívom Tiszavasvári Város lakossága figyelmét, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Nyíregyházi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Hivatal 2009. március 30. napján kelt 362/2009. számú határozatában...

Az első osztályos tanulók beíratása

A Tiszavasvári Általános Iskola igazgatója értesíti a tanköteles korú gyermekek szüleit, hogy a Tiszavasvári Város Önkormányzata Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának 32/2009.(III.27.) OKSB számú határozata 7 első osztály indítását engedélyezi. A beiratkozás 2009. április 27-től április 29-ig tart...

A pszichiátriai visszaéléseket vizsgálják

Speciális jogvédelemmel foglalkozik egy alapítvány Magyarországon: azoknak nyújt segítséget, akik egy pszichiátriai osztályon, pszichiátriai kezelés következtében szenvedtek sérelmet...

Tavaszi lomtalanítás

 A „Kelet – Környezet” Kft. részéről tájékoztatjuk Önt a „tavaszi” lomtalanítás várható időpontjáról és kijelölt területeiről Tiszavasvári területén...

Új pályázati lehetőségek


Új pályázati kiírások jelentek meg a Pályázatok menüpontban...

Köszönetnyilvánítás az új temetőkapu további adományozóinak


A Vasvári Hírmondó december havi számában beszámoltunk arról, hogy helyben számos segítője, támogatója akadt városunk köztemetője felújításának az önkormányzati hozzájárulás mellett...

Tüdőszűrés


Szűrés helye: Találkozások Háza (Művelődési Ház) Bercsényi út felőli bejárata Szűrés ideje: 2009. április 9-től - 28-ig, munkanapokon: 8.00-12:00 óráig Egyéb vizsgálatok: tanácsadással egybekötött szűrővizsgálatokat tervezünk...

Amit a vezetői engedély érvényességéről tudni kell!


Az új formátumú jogosítvány mindkét oldalán találunk érvényességi időpontot. Nap mint nap tapasztaljuk, szembesülünk azzal, hogy az emberek nincsenek tisztában plasztik kártyás jogosítványuk vezetésre jogosító érvényességi idejével. Az első oldalon, ahol a fényképünk is található, a személyi adataink érvényességi ideje került feltüntetésre...

Miért gondoljuk, hogy sérthetetlenek vagyunk?


A kormány zéró toleranciát hirdetett meg az ittas gépjárművezetőkkel kapcsolatban. Időnként a sajtón keresztül kapunk tájékoztatást arról, hogy a bevezetést követően hogyan alakult a balesetek során a halálozási statisztika...

A Föld órája

A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet világméretű kezdeményezése a Föld Órája akció, melynek célja a globális felmelegedés elleni összefogás hangsúlyozása.
2009. március 28-án harmadik alkalommal rendezik meg ezt az eseményt, melynek keretében 20.30 órakor reményeink szerint 1 milliárd ember fogja lekapcsolni...

Az Ifjúság utcában történő forgalmi rend változásáról


Az utóbbi időben több lakossági fórumon elhangzott az Ifjúság utca forgalmi rendjének megváltoztatása iránti igény.
Minden arra közlekedő tapasztalhatja, hogy a Kossuth utca és Ifjúság utca kereszteződésében, az Ifjúság utcában, az utóbbi években jelentősen megnövekedett a gépjárműforgalom. Az utca mindkét oldalán kialakult parkolási gyakorlat a kétirányú forgalommal együtt balesetveszélyessé teszi a közlekedést...

Tisztelt Ebtulajdonosok!

Több panaszos bejelentés érkezett a Polgármesteri Hivatalba a felelőtlen, nemtörődöm eb tartókkal kapcsolatban, akik a kutyasétáltatás során nem megfelelő gondossággal járnak el az ebek által okozott szennyezés eltakarításában...

Tisztelt adózó állampolgárok!

Felhívjuk a figyelmüket, hogy az esedékes 2009. I. félévi
•magánszemélyek kommunális adója (értesítés alapján)
•vállalkozók kommunális adó (a 2008.évi fizetési meghagyás 50 %-a összegben)
•helyi iparűzési adó (a 2008.évi fizetési meghagyás 50 %-a összegben)...

Új Hirdetmények

A Hivatal menüpont Hirdetmények almenü-je új információkkal bővült!

Utolsó frissítés 2009. március 12-én történt...

Jogszabályváltotás kezdeményezése Juhász Ferenc Országgyűlési Képviselő Úrhoz!


A Tiszavasvári Város Képviselő-testülete a 2008. december 18. napján tartott ülésén - a gyermekek védelmének helyi rendszeréről...

Jogszabályváltozás kezdeményezése Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úrhoz!


A Tiszavasvári Város Képviselő-testülete a 2008. december 18. napján tartott ülésén - a gyermekek védelmének helyi rendszeréről...

A Tiszavasvári kistérség közlekedése

A 2009/2010. évi menetrend bevezetésnek előkészítéseként az idei évben is megszervezésre kerülnek kistérségi szintű menetrendi értekezletek a Volán társaságok...

Főzzünk 8 játszóteret

Tiszavasvári Város aprajához, nagyához, gyerekéhez, fiataljához időséhez valamennyi lakosához, hogy csatlakozzon az UNILEVER Kft. játékához, melynek címe...

Lakossági fórumok zajlottak a városban


„Nem meggyőzni szeretném az itt lakó embereket, hanem bizonyítani kívánom, hogy Tiszavasvári-párti vagyok!” Rozgonyi Attila polgármester szavai a január hónap második felében megrendezésre került lakossági fórumokon hangzottak el, amelyek a könnyebb megközelíthetőség érdekében három helyszínen kerültek megrendezésre...

Sebességmérő berendezések

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK 2007. év végén pályázatot hirdetett meg az országos főutak átkelési szakaszain a gyalogosok védelmének növelésére, a járművek sebességének csökkentésére alkalmas beavatkozásokra...

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának

Ha úgy ítélik meg, hogy valamely hatóság, illetve közszolgáltatást végző szerv alapvető jogaikkal összefüggésben visszásságot, sérelmet okozott Önöknek, kérhetik az állampolgári jogok országgyűlési biztosának segítségét...

Különdíjas pályázatnak szól az elismerés

A Vasvári Hírmondó tavaszi számában megjelentetett a Polgármesteri Hivatal egy helytörténeti pályázat kiírást, melyet a Megyei Levéltár juttatott el társhivatalának tájékoztatás végett. A kiírást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, a Nyíregyházi Főiskola ...

Hulladék pályázat

Már korábban tájékoztattuk a Tisztelt Lakosságot arról, hogy Tiszavasvári Város Önkormányzata az „Együtt Egymásért Városvédő Egyesület”-tel (elnök: Poczkodi Ferenc), valamint a „NÍVÓ Városszépítő Egyesület”-tel (elnök: Draviczky Erika) közösen, együttműködési megállapodást kötve nyújtott be pályázatot „A Tiszavasvári, Fecske közben található illegális hulladéklerakó felszámolása és új funkcióval való ellátása” címmel a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által meghirdetett pályázati kiírásra...

Okmányiroda

OKMÁNYIRODAI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT EGYÉNI VÁLLALKOZÓK ! A múlt évben több alkalommal arról tájékozattuk Önöket, hogy a szakmakódok megváltozása miatt az egyéni vállalkozói igazolványok cseréjére szükséges...

Szolgáltatási díjak módosulása

MÓDOSULNAK EGYES SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK JANUÁR 1-TŐL A Képviselő-testület a 2008. decemberi ülésén több, lakosságot érintő szolgáltatási díj módosításáról hozott döntést...

Vállalkozók összejövetele

MÁSODIK ALKALOMMAL KERÜLT ÁTADÁSRA A „KABAY JÁNOS” VÁLLALKOZÓI DÍJ A vállalkozók évzáró összejövetele immár második alkalommal fogadta a helyi egyéni és társas vállalkozások képviselőit, munkatársait. Az est nyitányaként a Kabay János Iskolai Egység két igazán tehetséges diákja: Krusóczki Adelin...

2008. december havi anyakönyvi változások

2008. december hónapban születtek: Rézműves Hajnalka /2008.11.26./ Lakatos Dorina és Lakatos Vanessza Ábri Enikő Szabó Máté Binda Zsombor Zsolt Erdélyi Berta Antal Zsuzsanna Mária...

Jogszabályváltozás kezdeményezés

Tiszavasvári Város Önkormányzatának Képviselő Testülete megtárgyalta a város 2007. évi közrend- és közbiztonságáról szóló rendőrségi éves értékelő jelentést. Megállapította...

Elveszett a kis kedvencem, segítsenek

Sajnálatos módon évről évre azt tapasztaljuk, hogy az év első napján az utcákon egyre több gazdátlan eb kóborol. Ehhez főleg mi emberek is hozzájárulunk, hiszen gondoljunk csak bele...

Újévi Köszöntő

Szent karácsony napján a megtisztulás, a béke, a szeretet, a családok egységének ünnepi pillanatát éreztük és éltük át a meghitt otthonokban. Egy kicsit nyugodtabban, tisztábban, megértőbben tekintettünk magunkra és környezetünkre, s nem sokkal később már számvetésre is készülődtünk...

Lakossági Fórumok

Meghívó lakossági fórumra

Tiszavasvári Város Polgármesteretisztelettel meghívja Önt Eredmények És Nehézségek címmel tartandó lakossági fórumára. A lakossági fórumok helyszínei és időpontjai a cikkben találhatóak.

TIVA-SZOLG tájékoztató

TÁJÉKOZTATÓ, A VIZIKÖZMŰ RENDSZER JOGELLENES IGÉNYBEVÉTELÉNEK JOGKÖVETKEZMÉNYEIRŐL A TIVA-Szolg Kft. működési területén munkatársaink több esetben találtak illegális ivóvíz, illetve szennyvíz rákötéseket, valamint manipulált, plomba nélküli vízórát...

Karácsony megcsonkított fája

A magyar hagyomány szerint a karácsony ünnepére feldíszített fenyőt december 24-én állítják, és vízkeresztig, január 6-ig áll. Már ha hagyják. Az Önkormányzat hiába igyekezett a várost ünnepies köntösbe öltöztetni, hiába igyekezett a központi részen kívül más településrészekre is koncentrálni, az öröm az idei évben sem lehetett teljes...

Csúszásmentes telet kívánunk

Tisztelt Városlakók! Hirtelen köszöntött ránk idén a tél, ezért szeretnénk mindenki figyelmét időben felhívni a fokozott csúszásveszélyre, és egyúttal arra is felkérni, hogy szükség szerint rendszeresen gondoskodjon az ingatlana előtti járdaszakasz síktalanításáról, a csúszásveszély megelőzéséről. Ennek megtörténtét közterület-felügyelőnk segítségével hivatalunk is ellenőrizni fogja.

Változik a hulladékszállítás díja

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. november 27-én megtartott ülésén tárgyalta az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 4/2002. (II. 19.) rendeletének módosításáról szóló előterjesztést. A napirendi pont megtárgyalását előkészítő bizottsági üléseken több képviselő észrevételezte, hogy a „Kelet-Környezet” Kanadai-Magyar-Környezetvédelmi Befektető Kft. mint Szolgáltató megszüntette a Hulladéklerakó Telep bejáratánál a lakossági hulladéklerakási lehetőséget...

 

Advertisement