Gyengénlátó változat
 Köszöntő
 Turisztika
 Rendezvények
 Aktuális
 Tiszavasvári kártya
 Pályázatok
 Nyomtatványok
 Közérdekű
 Hatósági nyilvántartások
 Ügyeletfigyelő
 VI. ÖHÖNFORGATÓ  VERSENY  és  NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ
 Képgaléria
 Gasztronómia
 A Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal épületének akadálymentesítése
 Iskolafejlesztés Tiszavasváriban
 E-mail
 Napelemes rendszer kialakítása a Tiszavasvári Polgármesteri Hivatalban

Szavazás

Hírek »
A képviselő-testület március hónapban hozott döntései Nyomtatás

 

Március hónapban három alkalommal kaptak meghívót a Képviselő-testület tagjai. Az első rendkívüli ülés napirendjét „A korai beavatkozást középpontba helyező Biztos Kezdet programok elterjesztése” elnevezésű pályázaton való részvétel indokolta. A hónap utolsó napján megtartott ülést a Tiszavasvári Általános Iskola és az Egyesített Óvodai Intézmény egy-egy részének fenntartói átadása, valamint az orvosi ügyelet közbeszerzési eljárásának eredménye című napirendek megtárgyalása tette szükségessé.


A tervezett időpontra összehívott testületi ülésen módosításra került az ún. költségvetési rendelet, a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló rendelet, melynek új díjtételeiről önálló cikkanyagban adunk tájékoztatást. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló rendelet ebben a hónapban került megalkotásra.
Döntés született a TIVA-Szolg. Kft. törzstőke-leszállításáról, a 2009. évi Közfoglalkoztatási Programról és Tervről, valamint a Tiszavasvári Sportegyesület Használati Szabályzatának jóváhagyásáról. Napirenden szerepelt a megyei Szilárd-hulladék Gazdálkodási Társulás alapokmányának és társulási megállapodásának módosítása, továbbá a genetikailag manipulált vetőmagok használatának korlátozása.

Pályázatot nyújt be az Önkormányzat a könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás igényléséhez, valamint a Lurkó-kuckó Óvoda épületének bővítése céljából. Jóváhagyták a képviselők az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzatok 2009. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról szóló határozatot. Hozzájárult a Testület ahhoz is, hogy az Önkormányzat folyószámlahitel igénybevételét kezdeményezze meghatározott feltételrendszer szerint. A továbbiakban „Tiszavasvári Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2008. évi ellenőrzéséről” szóló jelentésben foglaltak szerint intézkedési terv került elfogadásra.


Átfogó jellegű jogszabály-változtatási kezdeményezést fogadtak el a képviselők. Javaslataik az alábbiak:
- az aktív korú ellátásra való jogosultság megállapítása szabályozásában, a családi jövedelemhatár összegének számításánál a család fogyasztási egységeihez tartozó arányszámok módosítása, csökkentése,
- három gyerek után a családi pótlék összegének degresszív csökkentése,
- a megélhetési családfenntartás ösztönzése helyett, az adókedvezmény visszaállítása.
- valamennyi település jusson hozzá a kiegészítő illetményekhez, támogatásokhoz ott, ahol a halmozottan hátrányos helyzetben lévő társadalmi réteg koncentráltan van jelen, az egyéni fejlesztés és integráció érdekében.
Módosító javaslat indokolta a Vasvári Hírmondó Szervezeti és Működési Szabályzatának tárgyalását, míg valamennyi helyi média munkájának véleményező, javaslattevő szerveként megalakult egy Tanácsadó Testület.
A napirendek sorát tájékoztatók zárták, melyen ismertetésre került
- a Városi Könyvtár vizsgálati jelentése,
- az önkormányzati bérlakásokban végzett tulajdonosi ellenőrzés tapasztalata,
- a szociális városrehabilitációs pályázat tervdokumentációja előkészítőjének kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás eredménye,
- a város üdülőterületén, viziközműtársulati beruházásban megvalósult szennyvízelvezető rendszer átadás-átvétele.


Tájékoztatom a tisztelt Városlakókat, hogy a Képviselő-testület által jóváhagyott határozatok és rendeletek teljes szövege a www.tiszavasvari.hu weboldalról letölthető, a Polgármesteri Hivatalban és Városi Könyvtárban pedig megtekinthető. A Testületi ülések teljes, vágatlan anyaga a Tiszavasvári Városi Televízió műsorstruktúrájában szerepel, a www.tiszavasvaritv.hu honlapon pedig napirendi pontonra lebontva kereshető és letölthető.

 

Polgármesteri Hivatal
 



 

Advertisement